Hogy egy megnyitóra meghívnak egy dj-t vagy egy kisebb zenekar fellép a hangulat fokozására, tulajdonképpen megszokott a hazai vernisszázs-kultúrában. Az utóbbi napokban néhány olyan eseményen jártunk, ahol ez a zenei háttér szervesebben kapcsolódott az adott képzőművészeti kiállítások anyagaihoz, illetve néha már nem is kifejezetten a hagyományos értelemben vett szórakoztatást szolgálta, hanem az installáció meghosszabításaiként funkcionáltak és így a kapott élmény sem volt elválasztható a térben látható munkáktól.
A Könyvbarátság című projekt a kultúra hozzáférhetőségének kérdésével foglalkozik. A magyar és nemzetközi progresszív kultúra és történelem különböző történeteit és alkotásait gyűjti össze és teszi láthatóvá. A csoportos kiállítás kiindulópontja a magyar progresszivitás hagyománya, és a baloldali kultúra, kulturális kritika lehetőségei voltak. Ehhez választották a Vasas Szakszervezeti Szövetség Magdolna utcai székházát, és már a kezdetektől bevonták az ottani aktivitásokat is a kiállítás folyamatába. Helyszín és kiállítás egységének köszönhetően az installáció tulajdonképpen kiállítás-designként is értelmezhető.
A tárlatot a fekete gyémántból élő városukról éneklő Salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör műsora nyitotta meg. A dalköröknek, melyek közül sok a mai napig működik, mindig is fontos szerepük volt a baloldali kultúra terjesztésében, a közösségformálásban, így a fellépők és a repertoár könnyedén integrálódott a szocialista bútoripar lakkozott remekeinek felforgatott rendszerébe.
A művházbuli egy egyhetes, a Pokoli aranykor című kiállításhoz kapcsolodó programsorozat nyitó eseménye volt a Kieselbach Galériában. A new wave koncertplakátokat felvonultató tárlat a ’80-as évekből, Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás kiváló gyűjteményeiből válogat és egy azonos című, frissen publikált albumot is bemutat a közönségnek.
A házibulin Kirschner Péter és Müller Péter Sziámi (Felevad duo) koncertje felelevítette a ’80-as évek underground energiáit korabeli díszletek, Dunakavics és vörösboros kóla társaságában, aminek az elfogyott mennyisége láttán nem teljesen volt igaz, hogy „Mi már leszoktunk róla/Nem élünk semmivel/Ez már az utolsó óra/Ezt józanul töltjük el”. Az FMK, vagyis a a mai KOGART-székházban egykor működő Fiatal Művészek Klubja akkori látogatói és azok, akik talán napjainkban járnának oda, ha még létezne a hírhedt klub, egy estére együtt ültek fel húsz év új hullámára.
A Repülő kajak című kiállítás kísérőrendezvényeként zajlott egy koncert október 11-én, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. A Világfalusi hangszerek projekt művészei olyan, az egész világon elterjedt hangszertípusokat készítettek, amelyek egy növényt a legegyszerűbb módon alakítanak hangkeltő eszközzé. Aktuális lakóhelyünk növényzetét vették kiindulópontnak, ahol az akác, a bálványfa és a japán keserűfű jelenléte a legszembeötlőbb. Ezek az innen nézve „idegenhonos” növények a világ szinte minden részén megtalálhatók, eredetileg dísz- és haszonnövényként telepítették be őket, később magukra hagyva, az ember által átformált, letarolt tájakon helyet találva maguknak, szabadon kezdtek nőni.
A hangszerek elkészítése nem igényel szaktudást, nem egy professzionalizálódott elitkultúra termékei, és hacsak nem egy zenemű előadására törekszünk, hanem a zenélést közösségi tevékenységnek tartjuk, mindenki képes játszani rajtuk.
Az elmúlt ötven év hazai fotográfiájáról keresztmetszetet adó, Látkép című kiállítás megnyitóján az I.M.A., azaz International Music Association nevű formáció működött közre, mely egy nyitott nemzetközi zenetársaság, az Éjszakák Egyesült Álma zenekar új, nyitottabb formája. Tagjai olyan legendás zenekarokban játszottak mint a Balaton, Trabant, Európa Kiadó vagy Happy Dead Band. Vető János NahTe, aki maga is a kiállítók között van a Capa Központban, énekelt és többek között ukulelén és kaossilatoron játszott. Zenei kötődéseiről az artportal-nak is beszélt nemrégiben, kétrészes interjújában, hangjával és jelenlétével a hetvenes- és nyolcvanas évek undergroundját idézte meg.
Egy bevezető KEX szám után hallhattunk például az Essay (a fotóról) című 1998-as szövegből: „Beatekből bit leszünk, még csak fájni se kell, leszünk fájl. A fájdalom például tipikus tapimozi jelenség,…, de lehet hogy ez a kijáraton a kilincs, mint a voo-doo varázsló eszköztárában a coca-colás üveg.”
