Egyedülálló lehetőség nyílt 2010-ben Pécs számára, hogy felmutassa kulturális életének eredményeit a nagyvilágnak azáltal, hogy Európa egyik kulturális fővárosa lett. Hasonló szerepet kapott Isztambul és Essen is, ezáltal egy nagy kelet-nyugati tengely mentén zajlik a földrész kulturális életének legjava ebben az évben.
Két évvel korábban a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszéke tudományos és oktatási együttműködést kötött az University of Istanbul, Faculty of Archaeology és Faculty of Arts, Department of Art tanszékeivel, amit egy Erasmus-szerződéssel is alátámasztottak. Kézenfekvő volt, hogy a kibontakozó együttműködés egyik első tevékenységeként a két egyetemi város közös programokkal jelentkezzen 2010-ben. Hamarosan megszületett a terv egy isztambuli és egy pécsi konferenciáról és a hozzájuk kapcsolódó kiállításokról. A közös munkával létrehozandó pécsi kiállítás az oszmán művészet bemutatására vállalkozik a magyarországi tárgyi anyagra támaszkodva, amelyet törökországi képi anyag egészít ki. A nemzetközi konferencia és a kiállítás címe: 16th-17th centuries Ottoman Art and Architecture in Hungary and in the Centre of the Empire.
A két egyetem együttműködése az utóbbi évtizedekben egyre erősödő magyar-török kulturális kapcsolatok újabb állomása. Hosszú út vezetett idáig, hiszen a korábbi évszázadokban sokáig háborúk árnyékolták be a két nép kapcsolatát. Ennek az időnek az elmúltával azonban a Török Birodalom, majd a demokratikus Törökország többször baráti kezet és segítséget nyújtott Magyarországnak, magyar menekülteknek. Hunyadi János és II. Szulejmán egymás mellett álló monumentális bronz szobrai újabban békésen tekintenek a hajdan fegyverropogástól zengő szigetvári tájra. A magyar kutatók elsők között alapíthattak Kulturális Intézetet Isztanbulban az I. világháború előtt, ami azonban néhány éves működés után be kellett szüntesse tevékenységét. Könyvei előbb a Német Intézetbe, majd pedig az Ankarai Egyetemre kerültek. A kapcsolat azonban ezután sem szakadt meg, számos szálon folyt tovább, például a török múzeumok és levéltárak magyar anyagának a fokozatos feltárásával. Ennek egyik legszebb eredménye 2000-ben az Isztanbuli Antifonálé resturálása és hasonmás kiadása volt.
A két egyetem kutatóinak és hallgatóinak a tudományos együttműködése megkezdődött, a közös szigetvári ásatások már megindultak, és várhatóan hamarosan a pécsi kollegák is bekapcsolódhatnak törökországi ásatásokba. A közösen rendezett kiállítás pedig nemcsak Pécsnek mint Európa kulturális fővárosának egyik rangos nemzetközi rendezvénye, hanem a két intézmény további együttműködésének a záloga.
A múlt héten szerdán tartott sajtótájékoztatón beszámoltunk a kiállított tárgyakról, melyek több százmilliós értéket képviselnek és melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, illetve a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának legszebb oszmán tárgyai (drágakövekkel kirakott hüvelyű tőrök, puska, egyéb díszfegyverek, handzsárok, kézi tükör tokkal, bőr ivókulacs, ezüstcsészék, ékszerek, izniki fajanszedények stb.) közül válogattunk, és fokozott biztonsági előírásoknak megfelelően állítunk ki a Dómmúzeumban okt. 2-29 között.
16-17. századi oszmán művészet és építészettörténet Magyarországon és az Oszmán Birodalom központi Területein – kiállítás és konferencia
Egyedülálló lehetőség nyílt 2010-ben Pécs számára, hogy felmutassa kulturális életének eredményeit a nagyvilágnak azáltal, hogy Európa egyik kulturális fővárosa lett. Hasonló szerepet kapott Isztambul és Essen is, ezáltal egy nagy kelet-nyugati tengely mentén zajlik a földrész kulturális életének legjava ebben az évben.Két évvel korábban a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszéke tudományos és oktatási együttműködést kötött az…