Naplót olvas, vagy monológot lát, monológot olvas és naplót lát, aki belép és ráérősen végigsétál az Első Magyar Látványtár Kiállítóházának tereiben. Naplót és/vagy monológot 333 tételben. Most két vonal húzódik, vonul végig a Látványtár falain. Párhuzamosok. A párhuzamosok között, áradóan bőbeszédű, személyes kép-folyam, tulajdonképpen képes történelem: történelmünk és képzőművészetünk egy sajátos – vonzalmaimról árulkodó – metszete, benne az idén 20 éves Első Magyar Látványtár történetének stációi és vele elválaszthatatlanul összefonódva a mi, Gyökér Kingával közös életünk jelenetei. E metszet szövetét hazai nagymesterek képei, nagyszerű „árnyékban-alkotók” művei és a „legjobb ismeretlenek” munkái adják, valamint a kötőanyagként is hasznosuló egyéb „szálak” sokasága. Tehát két „dúsan terhelt” párhuzamos fut a falakon. Festmények grafikák, fotók, arcok, történetek, talált, meg régóta dédelgetett szövegek a történelem viharos tablóiról, és a magánélet csendesebb szféráiból válogatva. Talányos bőség, váratlan sűrítés, kinyilatkoztatások és banalitások, kérdő és felkiáltójelek nem szűnő sora. Mindnyájan tudjuk, megtanították nekünk: a párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak. Úgy érzem, minden felismerésünk és minden elfogadásunk, minden útra kelésünk és megérkezésünk, de még súlyos elfogultságaink ereje is a párhuzamosok találkozását szolgálja. Úgy érzem hát, filozófia és praxis megnyugtatóan egybevág. Kingával közös életünk és az Első Magyar Látványtár sorsa párhuzamosan fut. Ugye érthető, hogy erősen foglalkoztat a párhuzamosok találkozásának tétele?
Diszel, 2010. májusa
Vörösváry Ákos
