Katharina Roters festményeit személyes élmények inspirálják. Emlékképeit, életének megtörtént eseményeit azonban nem a megszokott narratív módon tárja a nézők elé. A helyszínekből, a környezetből csak egy-egy részletet láttat, a szereplők kiléte szintén ismeretlen marad, hiszen legtöbbször csak egy-egy testrész, ruhadarab utal rájuk. A történet vagy a hangulatok felidézését a színekre és a vásznon kavargó, egymást átszövő motívumokra bízza. Ábrázolásmódja a gyerekrajzokra emlékeztet. A gyermeki fantázia szabad képzettársításaival szemben Katharina Roters tudatosan kerüli az akadémikus ábrázolási szabályokat. Festményeinél nem érvényesek a hagyományos képolvasási szokások sem: nincs előtér és háttér, hiányzik a szilárd alap és motívumok áradásának csak a vászon mérete szab határt. Jelentéktelennek tűnő részleteket nagyít fel és helyez a kép középpontjába, szemmel látható élvezet talál a különböző minőségű és anyagú felületek ábrázolásában. Megszűnik a részletek, a formák és a motívumok közötti hierarchia, a képalkotó elemek az élénk, mozgalmas képfelület egyenrangú részévé válnak. A tudatos gondolkodás feladására van szükség ahhoz, hogy ezeket az intenzív színekkel megfestett, álomszerű képeket megértsük. A különböző felületek egymásra vetítésével képes a festmény kétdimenziós terét a végtelenségig tágítani. Festményei a nézők aktív közreműködését kívánják meg, a töredékeiben ábrázolt valóságelemekből mindenki egyéni módon állíthatja össze a saját történetét.(forrás: Retorta)