A hatvanas évek elején a Képzőművészeti Főiskoláról kikerülő fiatal művészek körében egyre erősebben fogalmazódott meg a korszerű formanyelv keresésének igénye. Két nagy táborba tömörültek az új utakat, megoldásokat kereső fiatal alkotók. Az egyik csoport a természetelvű festészet hagyományait követte, elsősorban a Bernáth Aurél tanítványai közül kerültek ki legjelentősebb képviselői. Ők a szürrealizmus formakincsét próbálták új, aktuális festészeti nyelvezetté formálni, ezért ezt a társaságot szürnaturalistának, mágikus realistáknak is nevezték. Indulásukkor a legjelentősebb impulzusokat Csernus Tibor művészetéből nyerték, aki párizsi útja során Max Ernst képi világát tanulmányozta, majd ebből fejlesztette ki szürnaturalistának nevezett módszerét. A Bernáth tanítványok számára ez az eljárás tanulmányaikkal könnyen követhető volt, és a legtehetségesebb alkotók igazi progresszív festészeti nyelvezetet voltak képesek kialakítani. Elsősorban Lakner László indult el ezen az úton, majd őt követte generációjának több tagja is: Szabó Ákos, Gyémánt László, Kóka Ferenc vagy a következő generációból: Konkoly Gyula és Méhes László. A másik nagy csoportosulás a zuglói körben, Molnár Sándor lakásán találta meg a kísérletezéshez szükséges helyet és feltételeket. Ők az absztrakció képi világát próbálták feltérképezni és saját egyéni útjukat megtalálni. A hatvanas évek kezdetén Bak Imre és Nádler István is a népi formakincshez is visszanyúlt, de hamarosan az egyetemes művészi értékek elérésére törekedett, s olyan művészetet kívánt megteremteni, amely a világ minden táján értéknek számít. Ez az ambíció emelte föl az úgynevezett ″nagy generációt″ igazi művészi magaslatokra, s a MissionArt kiállítása ennek a hagyománynak a még fellelhető értékeiből próbál ízelítőt adni.
Sinkovits Péter