Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar képzőművész-generáció egyik legjelentősebb tagja. Több mint ötvenéves karrierjének festészeti programja változatos, egyben páratlanul következetes, ennek köszönhetően pályája során mindvégig egyenletesen kimagasló kvalitású műveket hozott létre. A művész már az 1960-as évek közepén, a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakának elvégzése után megalkotta saját festészeti válaszát az amerikai és német hard-edge és minimalista irányzatokra. Bak ezt követően évtizedeken át töretlenül fejlesztette a festészet utáni absztrakció és a geometrikus absztrakció formanyelvét, egyensúlyba hozva a lokális avantgárd tradíciókat a kortárs festészet mindig változó nyelvével.
A közelmúltban már csak monumentális méretekben alkotó Bak hét finom, éteri kompozícióból állította össze legújabb sorozatát. A 2021-ben festett A csend változatai – az évtizedes távlatban radikális, de mégis játékos változást hozó, szintén az acb Galériában debütáló – 2020-as Helyzet ciklushoz képest temperáltabb, nyugodtabb szakaszt jelöl ki az életműben, amely ugyanakkor új témák és megoldások felé fordul. A Helyzet maszk- és portré-centrikusságához képest az új festményeken sokkal nagyobb hangsúly kerül a tájkép-archetípusokra, amelyek hasonló léptékben Bak 2010-es évek elején festett képein voltak jelen utoljára.