Barbora Zentková & Julia Gryboś: A hajlott gerinc diagnózisa
2019. január 30 – március 6.
Kurátor: Jan Zálešák
Megnyitó: 2019. január 30., szerda 19:00 óra
A brnói (CZ) Julia Gryboś és Barbora Zentková 2010 óta dolgozik együtt. A nagyközönség elsősorban a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában ismeri a nevüket, ahol 2016-ban megkapták a fiatal képzőművészek Oskár Čepan díját. Független galériákban és művészek által működtetett projekt-terekben rendezett önálló kiállításaik mellett az elmúlt néhány év során csoportos tematikus kiállításokon is bemutatkoztak. Ezek között említhető a Brno Art Open #6 nemzetközi public art fesztivál (2017), az ostravai PLATO Galériában rendezett Dočasné struktury 1 (2018), az Every Other Thing a Krokus Galériában, Pozsonyban (2018), vagy az Obraz wewnętrzny. Pojawiające się / Znikające obrazy a bialystoki (PL) Arsenal Galériában.
Első magyarországi önálló kiállításuk kiindulópontja a művészpáros véletlenszerű találkozása a Franz Müller textilnagykereskedéssel, amelyre 2018 nyarán, egy bécsi rezidenciaprogram alkalmával került sor. A Müller gyakorlata a vállalkozás működtetésére, hogy kifutó textíliákat gyűjt be értékesítésre a világ minden tájáról. Jóllehet, kapitalista gyakorlatról van szó, mégis elkerüli az automatizált gyártósorokról kiáramló, integrált online adásvételi rendszereken keresztül értékesülő, gyorsan cserélődő raktárkészletekre épülő embertelen logikát, amelyet transznacionális nagyvállalatok követnek. A lerakat radikálisan tagadja a dematerializáció tendenciáját, amelynek következtében a vásárló egészen az átvétel pillanatáig csak digitális képek formájában találkozik az árukkal, ahogy azt az Amazon-típusú vállalkozások gyakorlata mutatja. A Müller-áruház teli van “holmikkal”. A raktári polcok túlcsordulnak a felgöngyölt, halmokba rakott textiliáktól, olyan intenzív módon ölelik körül az embert, ha van mersze betérni, hogy szinte valamiféle organikus minőségre tesznek szert – kvázi testi létre, amitől az áruk manapság általában meg vannak fosztva.
A textil kezdettől fogva erőteljesen jelen van Gryboś és Zentková munkáiban, jóllehet, kezdetben ez keretre feszített vásznak festői konstellációira korlátozódott. Együttműködésük nyolc éve leírható mint fokozatos átmenet a festészetből a komplex installációk felé, amelyek gyakran a hangot is magukba építik mint atmoszférikus elemet. A Horizont Galériabeli kiállításuk ezért egyfajta visszatérés a munkájuk kiindulási pontjához – olyan visszatérés azonban, amelyet erőteljesen újradefiniál a művészetben időközben megszerzett tapasztalatuk, illetve kritikai tudatosságuk. A textil itt valódi központi pozícióba kerül, ahelyett, hogy mindössze felület volna, amelyre festék kerül. A néző számára a textília gyakran csak felületként jelenik meg – színekként és mintákként. Jóllehet, ennek esetünkben is van némi jelentősége, mégis, inkább a textíliák tiszta anyagisága érdemel itt különös figyelmet, amelyet a szabás, tépés, rétegzés és feltekerés egyszerű gesztusai állítanak az előtérbe. Mindez arra emlékeztet, ahogyan a textíliákat a raktárakban kezelik.
Az árukat a raktárak sztenderd módon állványos polcokon tárolják. Az áruk ezen ideiglenes szállásai általában éppen csak annyit mutatnak belőlük, amennyi a beazonosításukhoz szükséges. A Müller raktáráruház, leszámítva a túláradó jellegét, maga is a sorok és oszlopok karteziánus logikáján alapul – a kapitalista absztrakció logikáján, amely lehetővé teszi, hogy az anyag, mind az élő, mind az élettelen, áruvá alakuljon át. Hogy a Müllernél vásárolt textíliákat bemutathassák a galéria közönségének, Gryboś és Zentková speciális állványokat tervezett: egyfajta spanyolfalra, paravánra emlékeztető tárgyakat. Eltérően a hagyományos spanyolfalaktól, amelyek általában egyforma méretű, egymáshoz kapcsolt panelekből állnak, itt az egyes panelek maguk is több különböző méretű és formájú keretből állnak. A nagy panelekből álló spanyolfalak hagyományosan kifinomult díszítésre adnak lehetőséget, esetenként több panelt egységes felületként kezelve. Jelen esetben minden egyes panel eleve fragmentált, és a végső kompozíciót az absztrakció uralkodó nyelvezete alakítja.
E tárgyak spanyolfalakkal való hasonlósága nem csak formai szempontból érdekes. Népszerűségük csúcsán, amely egybeesett a gyarmatosító terjeszkedés csúcspontjával, a spanyolfalakat gyakran kínaizáló (chinoiserie) díszítés borította, ami igen keresett volt a gazdag arisztokraták és a felemelkedő polgárság köreiben. A korszak Arts and Crafts étoszának persze nem volt szeme a kapitalista terjeszkedés gyarmatosító aspektusaira, de a kortárs művészet már más történet. Julia Gryboś és Barbora Zentková reflektál a kapitalista absztrakció logikájára: “spanyolfalaik” nem exkluzív berendezési tárgyak, amelyek igyekeznek eltalálni a potenciális vásárló ízlését, hanem szándékosan az exkluzív dekoratív műtárgyak és az értéküket csak a percepció és az interpretáció folyamatai révén elnyerő, “haszontalan” műalkotások közötti terhelt zónában pozícionálják magukat. Minden egyes nézőnek magának kell eldöntenie, hogy formai minőségük alapján értékeli-e őket, vagy hogy e minőségek inkább egyfajta bevezetésként működnek-e számára az absztrakció logikájához.
Külön köszönet Erhardt Miklósnak.
***
Barbora Zentková & Julia Gryboś: Diagnosis of the Curved Spine
January 30 – March 6, 2019,
Curated by Jan Zálešák
Opening: January 30. 7PM
Julia Gryboś and Barbora Zentková are an artistic duo, based in Brno (CZ), working together since 2010. They made themselves known to wider audiences mainly in the Czech Republic and in Slovakia, where they were awarded the Oskár Čepan Award for young artists in 2016. Besides solo shows in independent galleries and artist-run spaces, within the last couple of years they are showing work in more thematic group shows too. Among these are the 6th edition of international public art festival Brno Art Open (2017), Dočasné struktury 1 in PLATO Gallery in Ostrava (2018), Every Other Thing in Krokus Gallery in Bratislava (2018), Obraz wewnętrzny. Pojawiające się / Znikające obrazy v Arsenal Gallery in Bialystok.
A starting point of their first solo show in Hungary was a chance encounter with the Franz Müller textile wholesale depot during a residency in Vienna during the spring of 2018. Müller’s modus operandi is based on collecting outlet fabrics from all around the world to re-sell them. As capitalist as it is, it evades an inhuman logic performed so smoothly by massive depots of transnational corporations where the stocks are quickly coming and going within the ever more automated plants integrated with online purchasing systems. Dematerialisation of goods which consumers, up until its delivery encounter only in the form of digital images, typical for the corporations represented most notoriously by Amazon, is radically disavowed here. Müller’s storehouse is full of “stuff”. Rolls and piles of fabrics are overflowing the shelve racks, surrounding anyone who dares to enter so intensely that they gain almost an organic quality – corporeality that the goods are usually deprived of.
Textile had a strong presence in the work of Gryboś and Zentková since the beginning of their collaboration, yet for a long time it was constrained to a painterly constellation of a canvas stretched on the frame. The eight years of their collaboration can be described as a gradual transition from painting towards complex installations, often integrating sound as an atmospherical feature. Their Horizont Gallery show therefore represents a kind of coming-back to the starting point of their work. Yet, one that is strongly redefined by the gained experience both in the field of art making and in what we can call a critical consciousness. Instead of being only a base to be covered with paint, textile occupy a central position here. For the viewer, fabrics are often reduced to their surfaces – their colours and used décors. Although these keep some significance here too, what gets an unusual amount of attention is a sheer materiality of the textiles, exposed by simple gestures of cutting, tearing, layering and rolling. This is similar to how textiles are treated in storehouses.
Shelve racks are the standard way to keep the merch in storehouses. These temporary homes of goods usually offer only as much for the sight as needed for their identification. Even the Müller’s storehouse, never mind its excessive nature, is based on the same Cartesian logic of rows and columns – on a logic of capitalist abstraction that allows to turn matter, both living and inert, into goods. To show fabrics purchased in the Müller’s storehouse to gallery audience, Gryboś and Zentková designed special kind of shelves: objects reminding us of folding screens (paraváns). Unlike traditional folding screens that are usually composed of panels of identical scale mounted together, here the panels themselves are composed of several frames of various sizes and shapes. A relatively large scale of panels of folding screens traditionally allows for elaborate decoration, that can treat several panels as one surface. In this case every single panel is already fragmented and whatever final composition arises it is marked with a dominant language of abstraction.
A similarity of these objects with paraváns is interesting not only from the formal point of view. During their booming popularity that overlapped with a peak of colonial expansion, paraváns were often decorated with chinoiserie sought after by wealthy aristocrats and rising bourgeoise. Arts and crafts ethos of that period remained blind towards the colonial aspect of capitalist expansion. Contemporary art is a different story. Julia Gryboś and Barbora Zentková reflect on the logic of capitalist abstraction and their “paraváns” are not exclusive pieces of furniture trying to hit a taste of potential customer but solitaires that purposefully occupy a charged zone in between exclusive decorative artifact and “useless” piece of art that only gains value through processes of perception and interpretation. Whether they will be appreciated on the basis of their formal qualities or whether these qualities will work more as an introduction into the logic of abstraction, remains to be decided by every single viewer.
Special thanks to Miklós Erhardt.
