Az internet képtárából kölcsönzött, már önmagában is szürreális, a vizuálisan érzékenyek számára pusztító hatású építmények Hegedűs 2 László műtőasztalán, professzionálisan transzformálva, művészettörténeti értelemben is szürreálissá válnak.
Ez többnyire olyan módon történik, hogy a művész a kép saját testrészeit (képrészleteit) ülteti át az alapképekbe. A képlelet feloldódik a képzeletben. A létrejött transzplantált művek által túl az esztétikán, a vizuális létminimum alatti élet várakozással teli buszmegállóiban tehetünk utazást a művészet valószínűtlen valóságában.
A sorozatfolyam a szocializmus témakörének harmadik, befejező állomása. A nagy fehérvári árvíz és és a Szocialista szürrealizmus titokzatos bája című konceptuális művei, az összesen 156 képből álló képanyag egyben a múlt vizuális korlenyomatának emlékezete is. A kiállított munkák témája a szocializmus időszakának víziója, ugyanakkor az univerzális képi sémák megzavarása Hegedűs 2 egész munkásságát végigkíséri.
A fotómontázsok Hegedűs 2 esetében mások. Többnyire nem a kontrasztra vagy az ellentétekre épít, az egyes képi elemek sokkal inkább egymást erősítik, bizonyos mágikus tartalmat hordoznak.
Mondhatjuk, hogy ez egyfajta mágikus realizmus, a képeken minden valóságosnak tűnik, már-már hihetőek. Valójában azonban finom beavatkozások, apró gesztusok révén – látszólag csak gondolatban – megváltoztat egy olyan helyzetet, amelyet a való világban egyértelműnek észlelünk.
Hasonlóan jár el a színekkel is: archaikusak, távoliak és kissé nosztalgikusak, ugyanakkor azok telítettségükkel és intenzitásukkal jóval valódibbnak tűnnek, mint a reális világban. Ennek ellentételezéseként a fekete-fehér, rajzolt, kommunista dalok töredékeivel illusztrált fotómontázsok viszont radikálisabbak, szürreálisabbak.
Helena Musilová, egy Prágában rendezett kiállítás kapcsán így ír erről az anyagról: „Hegedűs szofisztikált játékot játszik a nézővel – mondhatni egy vizuális visszhang segítségével – a motorkerékpár alakjának a visszhangja, a cseresznye levitálása, a gyümölcsös ládák váratlan nyugtalanságot hoznak létre, és lényegében transzformálja a képi tér fogalmát, amely megváltoztatja a klasszikus perspektívát.”
A kecskeméti kiállítás tulajdonképpen évfordulós tárlat, a művész 70. születésnapja köré időzítve. Hegedűs 2 László azonban nem összegzésre vagy életmű-kiállításra készül, az évszám inkább csak apropó. Így kommentált a kultura.hu vele készült interjújában: „A tárlat nem összegző, hanem tematikus, hetven darabból álló sorozat. Az évfordulóra csupán a hetvenes szám utal. A gyűjteményes kiállításhoz előbb el kellene rendezni a végtelennek tűnő képzőművészeti, fotó- és filmes anyagaimat, amit egyre nehezedő teherként mindig tolok magam előtt, mivel az újabb, megvalósításra váró tervek folyton kopogtatnak. Nem gyűjteményes kiállításban gondolkodtunk, a kiállítótér mérete miatt az nem is lett volna megvalósítható. A hetven kép tehát nem válogatva lett, hanem létrehozva. Addig bővült, míg hetven lett belőle, ami azonos az éveim számával.”
„Hegedűs 2 László a nyolcvanas évek elején tűnt fel grafikai munkáival, az akkor még fénykorát elő sokszorosított grafikai eljárás, a szerigráfia egyik legeredetibb mestereként, és a kortárs animáció új generációjának legegyénibb hangú, kísérletező, filmnyelvet formáló alkotójaként. Eszköztára látszólag tradicionális, mégis meghökkentő, mert művészeti gondolkodásmódja – a jelenségek mélyebb értelmét, mögöttes tartományait kutatva – rejtett
összefüggéseket tár fel. Festészettel, grafikával, művészkönyvekkel, objektekkel egyaránt foglalkozik, de invenciózus alkotói magatartása egyéb műfajokban, a filmnél és a fotónál is teljes intenzitással és szakmai igényességgel jelenik meg. Mindig szokatlan képi megoldásokkal jelentkezik, bármelyik művészeti ágban alkot, bármilyen témát dolgoz fel.
Műalkotásai leggyakrabban a mulandóságról vallanak. Talált, keresett és készített tárgyak, motívumok, képek és gondolatok a szereplői munkáinak, melyek egyik legfontosabb jellemzője a furcsa, megdöbbentő képzettársítás. Hegedűs 2 műveinek intellektuális telítettsége, letisztult formanyelve egyaránt jellemzi mind a fotós és filmes,
mind pedig a képzőművészeti alkotásait.” (Keserü Katalin)