Megnyitó: 2018. november 22., 18:00
Megnyitja: Várnagy Tibor
Kiállító művészek: ALTORJAI SÁNDOR, BADA DADA, BOROS VIOLA, GERBER PÁL, HECKER PÉTER, HEJETTES SZOMLYAZÓK, KARÁCSONYI LÁSZLÓ, KÓSA JÁNOS, KOVÁCH GERGŐ, PÉLI BARNA, PINTÉR GÁBOR, ROMÁN GYÖRGY, SUGÁR GYULA, AGNES VON URAY
A kiállítás kurátora: ANDRÁSI GÁBOR művészettörténész
„Miért van az, hogy minden dolog úgy tűnik fel előttem, mint önmaga paródiája? Miért kell úgy éreznem, mintha a művészetnek majdnem minden… nem, kivétel nélkül minden eszköze és kipróbált lehetősége ma már csak paródia létrehozására volna alkalmas?”
Thomas Mann: Doktor Faustus
Ez a kiállítás már hosszú évek óta készen áll a képi emlékezetemben. Előzményének az ugyanitt 2007-ben általam rendezett – visszhangtalan – Látomásos realizmus című, már nem élő művészek munkáiból válogatott tárlatot tekintem. Azóta létezik gondolat formájában; és kérdés, hogy – tovább idézve Mannt, ezúttal A Doktor Faustus keletkezéséből – „elérkezett-e immár ennek a bár csak nagyon homályosan, de mégis oly régóta célba vett feladatnak az ideje.”
A feladat: a tragikus felhangú Látomásos realizmusból átvenni a groteszk, bizarr, a formaalkotás aggályain túllendülő vonulat képviselőit és hasonló szellemben működő kortársakkal kiegészíteni a kiállítást úgy, hogy a „történeti” és a mai munkákra egyaránt érvényes legyen Sugár Gyula axiómája: „Esztétikum helyett információtartalom.” Ezáltal a valóság személyes-látomásos, a szakmai beidegződéseket és a korabeli művészetfogalmakat is figyelmen kívül hagyó felfogása találkozhat a mai, reflexív-ironikus, a művészettermelés rendszerét, a körülötte zajló teoretikus fontoskodást és a választott médiumot egyaránt kritikával kezelő gyakorlatokkal. Műfajparódiákból, „szétfestett” képekből, banális témákból és hibrid formákból olyan, a személyes vonásokat is megőrző együttállás keletkezhet így, mely epizódokat tartalmaz a hazai bad painting megíratlan történetéből.
Az említett gondolat mellé aztán művészek és munkák kezdtek felsorakozni… de nem jól mondom, nem így volt, hanem fordítva, mint eddig mindig, amikor „kurátori kiállítást” szerveztem. A napi penzum hátterében a lassan és sokáig gyülekező képélmények egymáshoz kapcsolódnak, hogy végül, jó esetben – de rendre szenzuális-tapasztalati alapon – kirajzolódjék belőlük valamilyen, utóbb már szavakba is fogalmazható jelenség.
Azt hiszem, ilyenkor jön el a „régóta célba vett” feladat ideje és a képi emlékezet próbája: az előzetesen „egymáshoz gondolt” munkák valóságos találkozása Óbudán.
Andrási Gábor
A kiállítás nyitva: 2018. november 23 – január 13.
//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
The Leverkühn Equation
Opening: 22 November, 2018, 6 pm
Opening speech: Tibor Várnagy
The exhibition includes works by: SÁNDOR ALTORJAI, BADA DADA, VIOLA BOROS, PÁL GERBER, PÉTER HECKER, SUBSTITUTE THIRSTERS, LÁSZLÓ KARÁCSONYI, JÁNOS KÓSA, GERGŐ KOVÁCH, BARNA PÉLI, GÁBOR PINTÉR, GYÖRGY ROMÁN, GYULA SUGÁR, VON URAY AGNES
Curator: GÁBOR ANDRÁSI
“Why does almost everything seem to me like its own parody? Why must I think that almost all, no, all the methods and conventions of art today are good for parody only?”
Thomas Mann: Doktor Faustus
For many years now, this exhibition has been set in my visual memory. I regard the exhibition entitled Visionary Realism, also organized here by me in 2007 out of works by artists no longer among the living, as its precursor. It continued to exist in the form of an idea, and it remains a question if, to quote Mann again, this time from The Genesis of Doctor Faustus, “the time for this task, which albeit as a goal was set only vaguely but nonetheless long ago, has come.”
The task: to borrow from Visionary Realism representatives of the grotesque and the bizarre and of trends going beyond the scruples of composition based on form, and to complement the exhibition with contemporaries working in a similar spirit so that Gyula Sugár’s axiom can be valid for the “historical” works and the contemporary works; namely “Information content instead of aesthetics.” Thereby, the personal-visionary understanding of reality, which disregards the schemes of the profession and notions of art of our time, can encounter the practices which treat the ironic, reflective system of art production today, the theoretical officiousness surrounding this system, and the selected medium with equal disdain. Thus, a conjunction of genre parodies, “over-painted” pictures, banal subjects and hybrid forms—a conjunction which retains personal traits—can come into being which contains chapters in the unwritten story of Hungarian bad painting.
Artists and works began to come to mind, prompted by this idea…but I’m not phrasing it correctly, this was not quite how it happened, rather it went the other way around from how it has always gone when I organized “curatorial” exhibitions. Against the backdrop of day to day work, the slowly gathering pictorial experiences became interlocked so that finally, in a good case scenario—but on a sensual-experiential basis—a phenomenon took shape that can be formulated in words as well.
I believe this is when the time for a task “set long ago” and the test of pictorial memory arrives: the real meeting of works in Óbuda that were conceived beforehand, “the one for the other.”
Gábor Andrási
On view: 23 November 2018 – 13 January 2019
