A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) a volt Művészeti Alap jogutód szervezete. A rendszerváltás előtt az alkotóművészek támogatásának egyik sajátos megnyilvánulási formája volt a zsűrizett művészeti alkotások rendszeres állami felvásárlása. Ezek a művek kerültek be évről évre az akkori Művészeti Alap raktáraiba. Olyan alkotók művei is rejtőznek itt mint Czóbel Béla, Nádler István, Rudnai Gyula, Szőnyi István, Kő Pál. A közel fél százada gyarapodó kollekció több száz darabja került az elmúlt néhány évben magánkézbe, a Polgár Galéria most ezekből tár a nagyközönség elé egy nagyobb válogatást.
Az aukción felkínált alkotások a kezdetektől az 1980-as évekig tartó korszakot ölelik fel: különböző méretű olaj-vászon és olaj-farost technikával készült, változatos gondolati tartalmat megjelenítő festmények. Kikiáltási áruk igen kedvező, így azok az érdeklődők is hozzájuthatnak egy-egy darabhoz, akik korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. De a befektetőket sem fogja csalódás érni: a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány raktárakban porosodó gyűjteményének sok alkotása az elkövetkezendő hónapokban több aukción is a kalapács alá kerül, vagyis megmérettetik a piac által, és minden bizonnyal felértékelődik a kereskedelemben. Ez a folyamat ígéretes lehetőséghez juttatja az időben vásároló kortárs gyűjtőket. A művek felbukkanása művészettörténeti szempontból sem mellékes. Számtalan alkotói életpálya képét egészíti ki eddig ismeretlen elemekkel, teszi teljessé a gyűjtők és a műélvezők számára. E művek egy súlyos következményekkel járó, komoly tanulságokat hordozó történelmi/művészettörténeti korszak tanúságtevői, be kell épülniük, vissza kell integrálódniuk alkotóik életművébe, ahonnan kiszakították őket. Napvilágra kerülésük egy 16 éve tartó folyamat része, a művészettörténeti kontinuitás fontos eleme.
Aukció: május 24., 17.00