A 19-20. század fordulóján született művésznemzedék sok tagja rendhagyó életművet, életvitelt mondhat magáénak. Nyugtalan keresés, a formák megváltoztatásának vágya, vibráló idegesség, helyváltoztatás, formai és esztétikai problémák kísérték életútjukon.
Ebbe a nyugtalan kereső nemzedékbe született Dombrovszky László Orgeljben (Besszarábia, ma Moldávia).
Dombrovszky László 1921-ben telepedett le Magyarországon. 1924-ben Szőnyi Istvánnal és Berény Róberttel alapítója volt a Zebegényi művésztelepnek. Amiben eltért a poszt-nagybányai iskolától, az a franciás iskolázottságában rejlik Hosszabb időt töltött Franciaországban, Skandináviában, Olaszországban. Czóbel Béla és Berény Róbert hatottak rá legerősebben, tőlük tanulta meg azt a festőiséget, amely minden természetélményt a maga legsűrűbb lényegére korlátoz, hogy ezzel teljességig fokozza a festői hatást.
Művészete ekkor csakugyan az a magyar „poszt-nagybányai” iskola stílusa közötti egyensúlyt kereste. Párizsban a Julian szabadakadémiára járt Ugyanakkor Dombrowszky kései, 60-as évekbeli fiatalosan felszárnyaló festészete sokkal inkább a fauve-os fiatalból klasszikus mesterré érett Braque-éval vagy Matisse-éval mutat rokonságot, aki, ez utóbbi a század elején ugyancsak fenntartott Párizsban egy közép-kelet-európai fiatalok által látogatott szabadiskolát.
Dombrovszky fiatalon a francia fővárosba, az École de Paris nemzetközi művésztársaság vonzáskörébe került. Párizs világvárosias jellegével, művészeti szabadiskoláival az önálló művésszé válás útját nyitotta meg előtte. Olajképein – időt-távolságot semmibe véve – meglepő természetességgel ragaszkodott az École de Paris évtizedeket átívelő szellemiségéhez.
Absztrakt képei mögött látni a tökéletes rajztudást. Rendszeresen járt rajzolni; műfajbéli változatosságát illusztrálják egészen más igényű, a festészettől eltérő technikájú rézkarcai. Borongós líra hatja át a klasszikus vonalvezetésű rézkarcokat; témái mindennapiak: Genovai utca, Kikötőben, Velencei halászok, Fagylaltárus, Korcsolyázók, Piacon…
