A szentendrei képzőművészet évszázada VII. – Jeges Ernő (1898-1956) és Rozgonyi László (1894-1948) emlékkiállítása

A Szentendrei MűvészetMalom a Szentendrei Képzőművészet Évszázada címmel 2000-ben indított sorozata a 20. századi szentendrei művészet nagy korszakait és jelentős alkotóit mutatja be egy-egy kiállítás keretében. A most nyíló tárlat a Régi Művésztelep két alapító tagjának: Jeges Ernőnek és Rozgonyi Lászlónak állít emléket.
Jeges Ernő a szentendrei művésztelep egyik alapítója 1898-ban Torontálvásárhelyen született. Művészetével már az elmúlt években alkalmunk volt néhány egyéni kiállítása kapcsán (1998: Ferenczy Múzeum, 2005: Volbanks Rt., 2006: Kiscelli Múzeum, 2007: Nemes Galéria) megismerkedni. Tanulmányait 1917-ben az Iparművészeti, 1918-tól a Képzőművészeti Főiskolán Réti mester osztályában végzi. 1921-ben gr. Batthyány Gyula meghívására a bicskei művésztelepen dolgozik. Már 1922-től kiállító művész. 1922-24 között Párizsban, közben 1923 nyarán Onódi Bélával együtt Barbizonban fest. 1926-tól főként Szentendrén működik. Mint alapító a telep egyik szervezője, motorja. 1931-től három évet ösztöndíjasként tölt Rómában. Ez alatt műveivel több kiállításon vesz részt itthon és Olaszországban is. Sokat utazik: Velencei Biennálé 1938, Svédország 1939. Jeges mindent művel, ami a festészet és a grafika műfajához tartozik. Festőiségét a dinamikus színek és plasztikus formák jellemzik. Grafikáin a virtuozitás észlelhető, amelyet kitűnő rajzi könnyedség, lendületes improvizációs készség jellemez. Mindenben profi, legyen az toll-, szénrajz, akvarell vagy tempera. Festői pályája érett korszakában is tervez bélyeget, könyvborítót, plakátot, készít sokszorosított grafikát. Vonzódik a monumentális festészet, ezen belül a történelmi és egyházművészeti festészet iránt, amely római tartózkodása alatt kezdődik, és később itthon teljesedik ki. A műtörténet és a gyűjtők egy része is, csak mint római iskolás festőt tartja számon, tévesen. A művésztelepről  hatalmi szóval 1947-ben „eltanácsolták”, s így mind fizikai, mind művészeti értelemben vegetálásra szorítkozott. Ez valós oka lehetett az 1956 novemberében hirtelen bekövetkezett halálának. Leánya és fia sokat tettek, tesznek, hogy művészete méltó helyre kerüljön a huszadik századi magyar művészetben.  
Rozgonyi László a szentendrei művésztelepet alapító nyolc festőművész közül a legidősebb. 1894-ben született Budapesten. Művészeti tanulmányait Münchenben kezdi 1913-ban, majd a Képzőművészeti Főiskola rajztanár szakán folytatja. 1914-ben már a nagybányai szabadiskolában dolgozik. A világháborúban megsebesül és leszerel. Réti István festő osztályában tanul tovább, akinek tanársegédje is lesz. 1924-ben egy festményével Harkányi díjat nyer, 1926-ban a Nemes Marcell-féle utazási ösztöndíjjal Párizsba, állami ösztöndíjjal 1929-ben Rómába megy. 1928-ban a Szentendrei Festők Társaságának alapító tagja lesz.
Életútját végigkíséri az akadémizmus, a posztimpresszionizmus, a római iskola, valamint a század többi más modern törekvése is. Itthon csatlakozik néhány művészeti egyesülethez (KÉVÉ, UME, KUT), és pályázatokon vesz részt. Mindazonáltal nem követi a húszas-harmincas évek egymást váltó irányzatait, de mindegyikből hasznosít valamit. Rozgonyi szemlélődő, lírai egyéniség, a festői problémákat kutató művész. Elmélyülten figyeli a környező világ művészeti törekvéseit, hogy ebből tudatosan szintézisek révén alkossa meg saját egyéniségét kifejező képeit. Ezért nehéz művészetét bármiféle irányzatokhoz beskatulyázni. A nyolc alapítótag közül valószínűleg a legegyénibb hangú festő. Mestere a rajznak. A szín nála nem dekoratív célú, hanem kifejező eszköze a hangulatnak és a természet, az érzékeny ember bensőséges kölcsönhatásának az eszköze. A negyvenes években rajztanárként is dolgozik. Képein a telep kertjét, fáit és épületeit a fény-árnyék hatásaiban, leegyszerűsített formákkal, erős kontúrokkal illusztrálja, ami már konstruktív törekvésnek tűnik. Művészetének igazi kiteljesedését 1948-ban bekövetkezett korai halála törte derékba.