Barthes a fotográfia lényegét abban látja, hogy bizonyítja annak létét, amit ábrázol. Mint kifejti: „Az persze előfordulhat, hogy hazudik a dolog jelentését illetően, éppen azért, mert természeténél fogva tendenciózus,
de a dolog létét illetően soha. Bár általános gondolatokra (fikcióra) képtelen, mégis nagyobb hatású mindennél, amit az emberi szellem valaha is kieszelt annak érdekében, hogy biztosítson minket a valóságról – ez a valóság azonban mindig csak esetlegesség.” (Roland Barthes: Világoskamra, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1985, 98.)
Az elmúlt évtizedek alatt a kultúratudományokban végbement önreflexív, önértelmezési folyamatoknak köszönhetően a tudás előállítása és a reprezentáció mikéntje került a kutatások középpontjába. A kibontakozó
„writing culture” vita nem hagyta érintetlenül a képekről való gondolkodást sem, és a képelméleti diskurzusok éppen a Barthes által kétségbe vont szimbolikus jelentésképző mechanizmusok meglétét helyezték a
fókuszba. A fényképek antropológiai (tudományos) használata már nem a kép ontológiai eredete, hanem a képi reprezentáció és jelentésképződés mentén tételeződik. Előadásomban a vizuális antropológia módszereit felhasználva, a 20-as évek második felében készült tornafotókból előálló archívum – Clifford Geertz bevezette – „sűrű leírás” módszerével a test és identitás társadalmi/kulturális jelentéseinek felfejtésére teszek kísérletet.
Az előadás élőben követhető a Fotoklikk.hu honlapon.
