A kiállítást csütörtökön 19 órakor Dr. Elisabeth Kornfeind, a budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatónője nyitja meg.
Folytatódik, pontosabban utolsó fázisához ér a Várfok Galéria „sorozata”, amely három egymás utáni alkalommal „párban mutat” be művészeket, illetve legújabb munkáikat. A Várfok Galéria terében megrendezésre kerülő következő kiállítás két osztrák származású képzőművész, Martin C. HERBST és Sebastian WEISSENBACHER közös kiállítása lesz: először állítanak ki együtt, és ezt most Budapesten. A világ létezéséről és látszatáról címet viselő kiállításon két teljesen eltérő stílust és alkotói attitűdöt ismerhetünk meg, amit mégis összeköt a realitás látszatán való túllépés és mélyebb összefüggések keresése.
Sebastian Weissenbacher (1959, Eggenburg | A) művei első látásra zavarba ejtően hatnak a nézőre, hiszen ami elé tárul az egyfajta „giccsorgia”, banális tárgyak közjátéka erőteljes, sokszor rikító színekkel, feszített, homogén felületekkel. A giccs tematikájával próbálja elbizonytalanítani és meghökkenteni a nézőt, aki, ha gyakorlott kiállítás látogató, görcsösen próbálja legitimizálni a munkákat mögöttes tartalmak, allegóriák, összetett művészettörténeti utalások után kutatva: mind hiába, biztos támpontot ugyanis nem kaphat. Ami egyértelmű, az a képekben rejlő erőteljes cinizmus és humor, valamint az érzet, hogy a fentiek ellenére Weissenbacher képei a legkevésbé sem banálisak, hiszen ha lekaparjuk a rózsaszín, csillogó mázat, mély emberi problémák, egzisztenciális létkérdések, aktuálpolitikával és vallással kapcsolatos utalások tárulnak fel előttünk. Weissenbacher – ahogy Hegyi Lóránd is írja egyik tanulmányában (S. Weissenbachers sanfte Provokationen, in: S. Weissenbacher – Das Goldene Zeitalter, Klagenfurt, 2000) – az udvari bohóc maszkját veszi fel, mely mögött azonban ott áll az éles megfigyelő.
A Várfok Galériában most kiállításra kerülő anyag egy nagyobb körképet kíván adni a művész munkásságából az utóbbi hat évet tekintve. Érzékelhető, hogy a korábbi munkák aprólékos műgondjával és sima, homogén felületeivel ellentétben, az újabb alkotásokra egy vázlatosabb stílus és egyre markánsabb feliratok megjelenése a jellemző. Weissenbacher az évek során számos külföldi ösztöndíj programban (pl. 1994 – London, 1996 – Róma, 2009 – Chicago) vett részt, melynek tapasztalatai szintén szorosan beépültek a munkákba mind témaválasztás, mind klasszikus előképekre való utalások tekintetében.
A Várfok Galériában most kiállításra kerülő anyag egy nagyobb körképet kíván adni a művész munkásságából az utóbbi hat évet tekintve. Érzékelhető, hogy a korábbi munkák aprólékos műgondjával és sima, homogén felületeivel ellentétben, az újabb alkotásokra egy vázlatosabb stílus és egyre markánsabb feliratok megjelenése a jellemző. Weissenbacher az évek során számos külföldi ösztöndíj programban (pl. 1994 – London, 1996 – Róma, 2009 – Chicago) vett részt, melynek tapasztalatai szintén szorosan beépültek a munkákba mind témaválasztás, mind klasszikus előképekre való utalások tekintetében.
Martin C. Herbst (1965, Salzburg | A) munkáit legutoljára 2009-ben láthatta a magyar közönség egyéni kiállítás keretében a Várfok utcában. Azóta Herbst továbbra is komoly nemzetközi sikereket ért el, például az isztambuli art fairen minden alkotása elkelt, de művei jelen voltak a Scope Baselen, az Art Miamin és a Scope Miamin is. Valamint művészeti szempontból is egy nagy fordulat állt be művészetben: az immár huszonöt éve alumíniumra és metálfelületekre dolgozó művész visszatért a vászonhoz.
Herbst meghatározó műfaja az emberi portré. Arcai kivétel nélkül szuggesztívek, titokzatos tekintetükkel rabul ejtik a nézőt, aki hiába próbálja megfejteni személyiségüket, sosem lát el igazán lelkük mélyéig. E sejtelmesség miatt szokták a XVI. századi manierista portréfestészet filozófiájához kapcsolni Herbst művészetét, mely szintén az emberi psziché rejtőzködő voltára koncentrál. A titokzatosságot és hűvös távolságtartást a hordozófelületek hideg fémessége csak tovább erősítette, majd a merev, sima alap hirtelen kimozdult a térbe, gömbök, és hullámok formájában három dimenziós plasztikává tágult. Ekkor kezdte el Herbst torzítani a fejeket, egyes részeket elnyújtva, másokat sűrítve ábrázolni, mellyel dinamikát és egy izgalmas optikai játékot generált, a művek többnézetűségét erősítve fel. A módszert most vászonképeken folytatja tovább még tudatosabb módon. Herbst torzít, mégsem érezzük az arcokat groteszknek vagy abnormálisnak. Ugyanaz az érzéki, megfoghatatlan szépség sugárzik róluk, mint korábbi alkotásain. Ez a metódus nem önkényes játszadozás, hanem az emberi érzékelés és emlékezet szelektív és érzelmi alapú minőségének megfigyelésén alapszik. A vászonképek mellett a kiállítás a „Rejtett kincsek” sorozatból is bemutat majd néhány alkotást, ahol az összegyűrt metálfelületek fémességéből, mint egyfajta kincsek tűnnek elő a gyakran barokk reminiszcenciákat idéző hol erotikus, hol hűvösebb portréi.
Herbst meghatározó műfaja az emberi portré. Arcai kivétel nélkül szuggesztívek, titokzatos tekintetükkel rabul ejtik a nézőt, aki hiába próbálja megfejteni személyiségüket, sosem lát el igazán lelkük mélyéig. E sejtelmesség miatt szokták a XVI. századi manierista portréfestészet filozófiájához kapcsolni Herbst művészetét, mely szintén az emberi psziché rejtőzködő voltára koncentrál. A titokzatosságot és hűvös távolságtartást a hordozófelületek hideg fémessége csak tovább erősítette, majd a merev, sima alap hirtelen kimozdult a térbe, gömbök, és hullámok formájában három dimenziós plasztikává tágult. Ekkor kezdte el Herbst torzítani a fejeket, egyes részeket elnyújtva, másokat sűrítve ábrázolni, mellyel dinamikát és egy izgalmas optikai játékot generált, a művek többnézetűségét erősítve fel. A módszert most vászonképeken folytatja tovább még tudatosabb módon. Herbst torzít, mégsem érezzük az arcokat groteszknek vagy abnormálisnak. Ugyanaz az érzéki, megfoghatatlan szépség sugárzik róluk, mint korábbi alkotásain. Ez a metódus nem önkényes játszadozás, hanem az emberi érzékelés és emlékezet szelektív és érzelmi alapú minőségének megfigyelésén alapszik. A vászonképek mellett a kiállítás a „Rejtett kincsek” sorozatból is bemutat majd néhány alkotást, ahol az összegyűrt metálfelületek fémességéből, mint egyfajta kincsek tűnnek elő a gyakran barokk reminiszcenciákat idéző hol erotikus, hol hűvösebb portréi.
