Eva Choung-Fux osztrák képzőművész nagyvilágot bejárt, mindenütt hatalmas sikert aratott, lírai alkotása a mát és a múltat ábrázolja oly módon, hogy a jövő iránti felelősségünkre hívja fel figyelmünket. A multimédiás műben egymás mellé párosítva, 500 ma élő hétköznapi ember fotóját látjuk, köztük holocaustot megjárt zsidó embereket és 50 évvel fiatalabb embertársaikat, gyerekeket, ifjakat és fiatalabb, idősebb felnőtteket, akik valamennyien megszólalnak, s elmondják nekünk, mit tartanak fontosnak az életben a jelen és a jövő szempontjából, és milyen tanulságokat kellene levonnunk a múlt szenvedéseiből ahhoz, hogy elkerüljük a korábbi buktatókat, és boldogabb jövőnk legyen. A megélt tragédiákat és a hétköznapi boldogság utáni vágyakat hallgatók számára a mű mondanivalója elsősorban az emberség minden körülmények közötti megőrzésének ma is aktuális követelménye. A gyermek ezt úgy éli meg, hogy játszanak vele, a fiatal, hogy komolyan veszik, a felnőtt, hogy élni hagyják és egyenrangú bánásmódban részesülnek, bármilyen embercsoporthoz is tartoznak. A művész november 16-án személyesen is eljön Győrbe, hogy találkozzon velünk, és elmesélje, mi indította arra, hogy soha le nem írt és el nem mondott történeteket foglaljon művébe, amely lassan már két évtizede foglalkoztatja, s amelyet újabb és újabb műrészletekkel bővít.
Akik túlélték / Túlélők az életről – Eva Choung-Fux kiállítása
Találkozó Eva Choung-Fux osztrák képzőművésszel november 16-án csütörtökön 17 órakor. A beszélgetést N. Mészáros Júlia művészettörténész, múzeumigazgató vezeti.