Csurka Eszter a K. Petrys Házban ez alkalommal aktképeket mutat be.
Az utóbbi évek sorozatai, a csendéletek és a gyerek tematikájú
képek után Csurkát mostanában az emberi test foglalkoztatja. Az elmúlt hetekben híressé vált akciója, a Várfok Galéria előtt megrendezésre került Zab-Art alkalmával kenyértésztából készített ember formájú szobrokat, melyekről aztán egy happening keretében a kiállítás látogatói leehették a húst, azaz a különböző ízesítésekkel rásütött kenyeret. A kenyérszobrokból az akció után szétroncsolt emberi testekre emlékeztető, hátborzongató torzók maradtak. A test pusztulása, múlékonysága, az emberi test, mint börtön és késztető erő, az ember teste, mint sors… ilyen és hasonló gondolatok köré szerveződnek Csurka mostani képei.
A K. Petrys Házban kiállított festményeken megjelenő figurák kisikoltanak testbe zártságuk korlátai közül. Megfeszített izmokat, vicsorgó arcokat, testüktől szenvedő, mert abból kitörni vágyó alakokat ábrázolnak Csurka aktjai, melyeken egyre sokkolóbban használja a korábbi munkáinál már megszokott színvilágot, a rózsaszín és a kék különböző árnyalatait. Csurka régóta foglalkozik a taszító színekkel, de ezeknél a képeknél a rózsaszín skála egy végpontjához jutott: a
nyers hús színére emlékeztető, meztelenségükben ábrázolt emberfigurák gyakran egy humanizált háttér (pl.: könyvespolc) előtt jelennek meg e képeken, amitől még hangsúlyosabbá válik testiségük.
Mennyire szoktunk hozzá az emberi test kiszolgáltatottságának látványához? Különbözik a női és a férfi testről kialakított képünk a szenvedés tekintetében is? Többek között ezekre a kérdésekre is találhatunk választ ezen a kiállításon.
A kiállítás megnyitóján, november 18-án 20 órakor
a K. Petrys Ház újonnan kiadott lemezéről hallhatunk részleteket,
a Kampec Dolores és Grencsó István adnak koncertet.
További információ: Horváth Judit
(tel.: 30/645 85 03)