Karsai Ildikót már képzőművészeti főiskolásként is az őselemek foglalkoztatták: a tenger, a levegő és a föld. A faélményhez a későbbiekben jutott el. Az ősgesztenyés fái, ezek üregei, a kisebb, nagyobb odvak számára a befelé fordulást jelképező világot érzékeltettek. Művei emberfák. A Karsai Ildikó által ábrázolt fák hol olyanok, mint a magyar népköltészet égig érő fái, hol családi arcképcsarnokot alkotnak.
Dr. Tóth Ferenc, a makói múzeum nyugalmazott igazgatója szerint a művésznő famitológia sorozata, a fekete alapon megjelenő fehér tusrajzok mitikus mélységet tárnak elénk. A meleg színekkel megformált Sárkányfa kortalanságot és sejtelmességet sugall. Karsai Ildikó fái nem pusztán növényi megfelelések, hanem sajátos hiedelmek kötődnek hozzájuk. Számára a „fa” nem egyszerűen törzsből, gyökérből, ágakból, levelekből álló képződmény. Rajzain elemi erők működnek, elválaszthatatlan az élő és az élettelen.
A grafikusművész alkotásaiban tudatosul a makóiság minden összetevője. Félti városa pusztuló népművészeti és építészeti kincseit. Különös leletmentésre vállalkozik. Rója Makó utcáit, és a korhadó kapuban, omladozó vakolatdíszben, rozsdásodó kilincsben is felfedezi az értéket, a maradandót. A Maros-parti város néprajzi örökségét nemcsak értékesnek tartja, de a népi látásmód beépül tudatába és megtermékenyíti művészetét.
