A Magyar Művészeti Lexikon ezt írja Almár Györgyről: ‘Iparművész, festő, grafikus. A Műegyetemen 1920-ban szerzett oklevelet, majd 1923-ig Berlinben dolgozott. Bútortervezés mellett dekoratív falfestéssel is foglalkozott. Számos könyvet és cikket írt a lakásművészetről. Újabban főleg festészettel foglalkozik.’ Hát ennyi maradt az utókorra? – kérdezhetnénk. Még vitába sem szállhatnánk a lexikonnal, mert valóban ez volt Almár György, csupán a hangsúlyt szeretnénk megfelelően elhelyezni. Mint a ‘Magyar Műhely’ munkatársa, küzdött a korszerű otthon kialakításáért, mint építész vállalta, hogy összhangba hozza a berendezést az építménnyel, kora haladó szemlélete jegyében. (…) Aztán, amikor semmi és senki sem kötelezte, újból elővette ecsetét, papírjait és nagyon szerény eszközökkel, semmihez és senkihez nem igazodva, festeni kezdett. Csodálatos belső világát tárta ki, de szemérmesen. (…) Ezernél több képében olyan hagyatékot hagyott ránk, hogy az elmúlt évtizedek egyik igen jelentős alkotóját kell benne meglátnunk. Nem érdekelte a hírnév, elismerés, besorolás, egyedül azzal törődött, hogy kimondhassa igazát. Miben volt igaza? A színekkel kifejezhető humánumban. Tudott rajzolni, mindent el tudott mondani alakokba, arcokba, karakterekbe komponálva is, de még inkább érdekelte, hogy színeket öltve milyen a természet azon túl, ahogy számunkra megjelenik…”
(Koczogh Ákos)
Almár György hagyatékából az örökösök ajándékaként több alkotás a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Gyűjteményébe került.