Nemes Nikolett korábbi munkái a mesterséges és az emberi, a látszatvalóság és a realitás határain lévő, feszültségektől terhes vidékekről tudósítottak. Harsány gesztusok és érzékenység, tragikum és irónia sajátos keveréke határozta meg festői eszköztárát.
Új képeit egy lisszaboni kisállattemetőben tett látogatás ihlette, s a hely bizarr szelleme erőteljesen meghatározza a most kiállításra kerülő két sorozat világát. E képek egy intim, a korábbiaknál zártabb, ám nem kevésbé ambivalens világba vezetnek át. A belőlük összeálló, egyszerre fojtogató és mosolyra késztető nekropolisz nyilvánvalóan nem az élet, hanem az élettől elhagyott emlékek tere. A veszteség és az elveszettség élményének iróniától sem mentes regisztrálását végzi el általuk a művész. Többek között épp ez, a szinte eszköztelen ábrázoláson is átütő, a tragikumot finoman szinező humor, s a merész témaválasztást érvényessé tevő művészi hitelesség teszi egyedivé Nemes Nikolett új munkáit.
