A
kiállításon szereplő művek közül a megjelöltek megvásárolhatók. A teljes
bevételt a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül az árvízkárosultak
javára utaljuk. Megtekinthető: 2010. július 23-ig munkanapokon 11-18
óráig, szombaton 10-14 óráig és a rendezvények ideje alatt.
Zsidákovics
Mihály életre hívott egy magyarországi internetes festőközösséget,
amely jelenleg már több mint félezer tagot számlál. Eredeti hívószavuk
szerint azokat várják ebbe a társaságba, akik saját szabadidejükben,
különösebb diploma és címek nélkül, önnön érzéseiktől hajtva, kifejezési
vágyuktól ösztönözve foglalkoznak festészettel, képzőművészettel és
annak bármely, akár extrém irányzatával. Őket a világ másik fele, a
közönség, amatőrként aposztrofálhatja, de éppen ezzel a kiállítással
szeretnék bizonyítani, hogy a szakmai kasztrendszert lehet és kell is
feszegetni és az ‘amatőr’ jelentésnek új értelmet és tartalmat lehet
adni, akár a szakmán belül is.