árnyékból
legtöbben úgy gondolunk az árnyékokra, mint egy eredeti tárgy sötét és összelapított változatára. igaz, az árnyékok tudnak baljósan homálylani, néha megnyúlnak vagy megrövidülnek, a napszaktól vagy évszaktól függően. ám amikor két évvel ezelőtt digitális kamerámmal a nyomukba szegődtem, felfedeztem, hogy az árnyék gyakran többet mond, mint az eredeti tárgy. mily gyakran világít rá az eredeti struktúrára a maga több dimenziósnak ható módján, és előhoz olyan részleteket, amelyek a névtelen három dimenziós alakzatban elvesztek. még megdöbbentőbb volt talán az a felismerés, hogy vannak árnyékok, amelyek elszabadulnak eredeti forrásuktól, és néhány pillanat erejéig egy önálló, elvont entitássá válnak.
a fényképezőgép egyszerű segédeszközzé lett. többé már nem aggódtam a blendeértékek vagy a megvilágítás miatt. észrevettem, hogy legmélyebb ösztöneimet követem, és ugyanakkor újra-élesítem valahavolt képességemet arra, hogy ne csak nézzek, hanem lássak. az otthonomon belül, a mindennapi élet egyszerű tárgyainak kínálatában, találtam meg az árnyékok absztrakt világát, és rajtuk keresztül az új hangomat.
minden itt látható kép a házamban vagy a házam előtti úton készült: papír a nyomtatóban, egy lepke a szúnyoghálón, naplemente a plafonon, egy papírzacskó, széktámla, vodkás pohár stb.
vannak józan, alap-elemekre letisztult árnyékok, amelyek egy gyanútlan eredetit tiszta és határozott kontúrú geometriai absztrakcióvá tudnak átfordítani. aztán vannak az éteri, könnyed árnyékok – elgyengül tőlük a térdem -, amelyek finom rétegeikkel és csipkeszerű részleteikkel egy sokkal összetettebb lelket mutatnak, mint az ő gyakran túl pedáns forrásuk. vannak saját árnyékkal rendelkező árnyékok, vannak árnyékok, amelyek átölelik a ragyogó fényt, árnyékok, amelyek, ha különböző felszínekre érkeznek vagy megkerülnek tárgyakat, színt és textúrát tudnak váltani. amint megakad rajtuk a szemem, fényképezőgépem képkivágásába foglalom őket. aztán csak üldögélek, néha órákig, és tanulmányozom, amit látok, és próbálok ráérezni a lényegére. ahogy ezt csinálom, egy fokozatos átvitel történik: már nem egy ányékkal dolgozom, hanem egy képpel, ami, úgy tűnik, valahonnan mélyről, belőlem érkezett. a formális, mégis fluid struktúra, az intenzív sötétek és fények rétegei, közöttük árnyalakokkal, az erőteljes, mégis szertelen vonalak — kifejezik azt, ahogyan látok. ahogyan érzek. ezek az én festményeim, a szobraim, a művészetem.
agi clark
Árnyékból – Ági Clark kiállítása
A kiállítást szerdán 18 órakor Halas István fotóművész nyitja meg.