Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti kiállítása 5 kontinens 25 országának több mint 100 kiállítója jóvoltából 500-nál több művész több ezer alkotását teszi láthatóvá és hozzáférhetővé. Az Art Market Budapest 2019-ben Oroszország kortárs képzőművészetét helyezi a
figyelem középpontjába az ART.RUS elnevezésű fesztivál keretében. A vásár nemzetközi jelentőségű kísérőprogramjaként a világhírű olasz Michelangelo Pistoletto Harmadik Paradicsom elnevezésű többnapos programját is elhozza Budapestre. Magyarország és Közép-Európa művészeti értékei továbbra is külön hangsúlyt
kapnak, csakúgy, mint a fotóművészet, hiszen a vásár társrendezvénye, az Art Photo Budapest továbbra is Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásáraként ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot szentel a népszerű művészeti ágnak.
Az Art Market Budapest díszvendége 2019-ben Oroszország. A vásár kezdeményezésére és szervezésében annak kísérőeseményeként minden évben valamely kiemelkedő kulturális értékek forrásául szolgáló helyszín művészetének bemutatására szerveződik kulturális programsorozat, komplex művészeti fesztivál. Az Art Market Budapest Közép- és Kelet- Európa vezető nemzetközi művészeti vásáraként és a régió kortárs képzőművészetét
fókuszba helyező jelentős nemzetközi platformként feladatának tekinti, hogy a volt szocialista országok magas minőségű művészeti tartalmait a szakma és a széles közönség előtt gazdag választékban tegye hozzáférhetővé.
Oroszországra részben ezért esett a választás, részben pedig azért, mert a rendkívül gazdag és színvonalas orosz kortárs képzőművészeti élet jelenleg a világ kiállítóhelyein és művészeti vásárain méltatlanul alulreprezentált, így az jelen pillanatban Oroszországon kívül csak Budapesten lesz látható ilyen széles választékban. Az ART.RUS elnevezésű művészeti fesztivál keretében az Art Market Budapest helyszínén bemutatásra kerülő nagyszabású
válogatás köré épülő programsorozat Budapest más művészeti helyszíneit is bekapcsolva rendkívüli gazdagságban és mélységben ad ízelítőt Oroszország különleges kortárs művészetéből.
Az Art Market Budapest csarnokaiban tucatnyi kiállítási stand több száz négyzetméterén mintegy 50 orosz művész alkotásai lesznek láthatóak, köztük olyan sztároké, mint például az AES+F és a Blue Noses művészcsoportok. A választékból kiemelkedik a világ legismertebb kortárs oroszországi alkotója, a legendás Oleg Kulik, aki a vásáron a Velencei Biennálét is megjárt látványos fotósorozata mellett személyesen is megjelenik, és kifejezetten az Art
Market Budapestre készített performanszával teszi még különlegesebbé a programot.