A kiállításon résztvevő művészek munkáját meghatározza a sérükenység tudata, az emancipáció és a demokratikus folyamata vágya, mind személyes, mind szociális szinten.
Bagi Attila festménysorozata pszihés folyamat érzékeltetésével jelzi a fiúkkal szembeni általános elvárások lehetetlenségét, míg Szegedi-Varga Zsuzsanna egy miniszterelnök személyével kapcsolatos, empátiával teli elvárásait Zoe Leonard amerikai művész munkáján alapulva, magyar nyelvű verziójával hozza közel a nézőhöz. Todoroff Lázár a FreeSZFE mozgalom diákjaival, tanáraival közösséget vállaló művészettörténészek élőkép-demonstrációját örökíti meg fotóján. (Ő a mozgalom történetét végig fényképezve fotó-kötetet tervez.)
Hanna Rullmann és Faiza Ahmad Khan Habitat 2190 című 16 perces videójában a Fort Vert természetvédelmi terület építését követi nyomon a franciaországi Calais-ban, a „Dzsungel” egykori menekülttábor helyén, megmutatva, hogy a „természet” elképzelése sokszor mintegy fegyverként szolgál az országhatárok ellenőrzésében, megkérdőjelezve az emberi és nem emberi élet egymással ütköző jogait és együttélését. (A rendkívül ritka hagymaburok orchidea – amely Magyarországon a Ráckevei Dunaág és a Velencei tó úszólápjain él kis számban – az egyik élőlény, amelynek sorsán keresztül az utóbbi érzékelhető. )
A résztvevők közül többen a női lét kérdéseivel, női szerepekkel foglalkoznak munkájukban, vagy a nők hagyományos tevékenységének tekintett hímzést felhasználva hozzák létre társadlami eseményekkel kapcsolatos, empatikus, ugyanakkor kritikus szemléletű műveiket.
Rufina Bazlova a hagyományos belarusz keresztszemes hímzés technikáját alkalmazó munkáiban az elmúlt időszak demonstrációinak történetébe avat be. Hogy miért választotta ezt a formát, egy interjúban így foglalta össze: „… a belarusz nők ugyanis sem olvasni sem írni nem tudtak, a hímzés volt az egyetlen olyan eszközük, amivel leképezhették az őket körülvevő világot. Így alakultak ki az öltések geometriai formái. Vörös fonalat használtak főként – ami a vér és az élet szimbóluma – fehér vásznon, ami pedig a tisztaságot és a szabadságot jelképezi. Végső soron mondhatjuk, hogy a belarusz minták a nemzeti történelmünk kódolt üzenete, amit szövegként is lehet olvasni. Ráadásul teljesen rabul ejtett az esztétikája.” Rufina nyomatai a hímzés-mintákat megismételhetővé, az eseményeket a folyamat során átélhetővé teszik, shopper- bag műve pedig a városi térbe, a Változások terére „elzarándokova” javasolja a sétát-mint emlékezet-techniát.
Alice Hualice uráli kis falujának, s tágabb környezetének szellemét megjelenítve a környező tájban és városban valósít meg performance-okat, női alakokat sokszor saját személyében megjelenítve, könnyekkel, maszkokkal, szemekkel és szívekkel. Csendes akciói rendkívüli erővel mutatják azt az együttérzést, ami közegében a nagyhatalmi politikából hiányzik. (A kiállításon két fotója szerepel.)
Simon Zsuzsanna a női testtel kapcsolatos elvárásokat humorral, hatalmas energiávál dolgozza fel, míg Tuboly-Vincze Gabriella saját testén megjelenítve a a szülészeti erőszak verbális formáit, az ez ellen demonstráló, Spanyolországban indult „Rózsák forradalma” mozgalomba kapcsolódott be fotójával.
A kiállítás online része A „Közös remegés” kalinyigrádi művészcsoport Jasnoe c. video-műve, amely az exklávéban élők identitásának kínzó kérdéseivel, maradvány-jellegével a közösségi akcióként foglalkozik.
Résztvevő művészek: Rufina Bazlova, Bagi Attila, Alice Hualice, Zoe Leonard/Szegedi-Varga Zsuzsanna, Hanna Rullmann és Faiza Ahmad Khan, Simon Zsuzsanna, Todoroff Lázár, Tuboly-Vincze Gabriella
Kurátor: Pilinger Erzsébet