2010-ben első alkalommal rendezték meg a Magyar Fotográfiai Múzeum együttműködésével a Kecskeméti Fotószalont. Korábban volt már próbálkozás arra, hogy a városban élő, vagy oda kötődő fotósok együtt, egy térben állítsák ki képeiket, de ennek a bemutatkozásnak nem lett folytatása. Azóta egymás mellet, mások alkotásairól csak esetlegesen tudomást szerezve dolgoztak a városban országosan is ismert fotóművészek, a fotográfiát hivatásszerűen űző fotóriporterek és a műkedvelő fotósok. 2010-ben elérkezett az idő, hogy megteremtsék a lehetőséget a Kecskeméten élő, onnan elszármazott vagy a városhoz más módon, de erősen kötődő alkotók képeinek bemutatására a Fotószalon keretein belül.
A kiállítás anyagának összeállítása során a szervezők arra törekedtek, hogy elismert fotóművészek, gyakorló fotóriporterek és színvonalas alkotásokat készítő műkedvelők képei egyaránt szerepeljenek. A fotográfia számos irányzatának vannak Kecskeméten érdemes művelői, és a sokszínűséget csak egy hajszál választja el a zavarosságtól, ezért a Kecskeméti Fotószalon fókuszába a művészi fotográfiát állították. Ezen szempont, valamint az alkotói igényesség alapján 34 fotóst hívtak meg a kiállításra.