A bolgár-magyar kiállítási anyagban a hagyományos csendéletek mellett a műfaj keretein túllépő alkotások is helyet kaptak, amelyeken fontos szerephez jut a „halott” tárgyak mellett az élők és a táj csendes jelenléte is. A többségében vászonra olajjal készült művek körét grafikák, absztrakt akvarellek és egy installáció is színesíti.
A közösen megrendezett tárlat nem előzmény nélküli, szervesen illeszkedik abba a sorba, amelynek keretében 2008 őszén a “Graph-East” című nemzetközi grafikai kiállítás a galéria közép- és kelet-európai kulturális intézetekkel kötött együttműködéseinek köszönhetően valósult meg.
A szervezők számára a mostani kiállítást kettős célkitűzése teszi különösen jelentőssé. Egyrészt bemutatkozási lehetőséget nyújt a fiatal, pályakezdő művészek számára, másrészt külföldi művészek hazai megismertetésével és nemzetközi kapcsolatok teremtésével hosszú távú célja a magyar művészet ismertté tétele határainkon túl.
A Léna & Roselli Galéria e kiállítással egyben folytatja az általa kezdeményezett BudArtPest-projektet, amely kulturális hidak kiépítését tűzte ki célul maga elé Budapest és más európai nagyvárosok között, remélve, hogy “Az érkezők” e kapcsolatrendszer újabb fontos pillérévé válnak.
Hegedűs Anikó
Csendélet és társaság
„Léteznek olyan helyek a világon, ahol olyasmi történik, ami előre meg nem tervezett, elméletileg nem alátámasztott és anyagilag nem is függ, mondjuk alapítványoktól… Érdekes és izgalmas, kiváltképp, ha a művészet szférájáról beszélünk. New York, London, Moszkva továbbra is azok a világvárosok, ahol a művészetet jól lehet eladni. De minőségi alkotások máshol is születnek. Egy ilyen hely például a szófiai Nemzeti Képzőművészeti Akadémia, amely Állami Rajziskola néven, 1896. október 1-én I.Ferdinánd cár ukázával létesült.
Alexandar Petkov, Galja Georgieva, Eleonora Drumeva, Szvilena Koleva, Minko Jovcsev, Elena Kaludova, Kalija Kalacseva, Konsztantin Kosztov – a szófiai Képzőművészeti Akadémia Festőművészeti Tanszékének hallgatói, Andrej Daniel professzor tanítványai.
E tanulmányi évben a csendéletre esett a hangsúly. A csendélet a „főhős” Alexandar Petkov vásznain, pl. közeli megvilágításban, ahol az emberi jelenlét igen sokatmondó. Minko Jovcsev munkáiban a szüzsé „az asztalnál” bontakozik ki – a mindennapi valóság a „Reggeli”, „Ebéd”, „Vacsora” katonás egymásutánjában materializálódott.
Konsztantin Kosztov pedig a „lélek számára étket” installált- egy konyhaasztal, ahol étel helyett odaszáradt olajfesték darabkákat talált fel.
Ily módon, a fiatal művészek az értelmes néző képzeletének szabadságát serkentve, meglepnek és lenyűgöznek minket azzal, ahogyan saját verziójukat adják elő a csendéletről, és azt is, ami mindazon túl van…”
Olimpija Nikolova