A kiállítás csütörtökön 19 órakor nyílik.
Kiállítási koncepciónk megalkotásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy az előzetes elképzeléseink és az elkészült műalkotások reagáljanak az adott kor kulturális és társadalmi állapotára. Felvetésünk leíró szerep helyett azonban sokkal inkább kritikus pozícióba próbált helyezkedni.
Gondolatainkat a a „hiány” szó köré építettük fel. Napjainkban a kortárs művészet, illetve a kultúra egészét illetően a „hiány” egy olyan visszatérő állandó jelzővé kezd válni, mely megkerülhetetlen. Hiány van galériából, és általában megjelenési platformból, érdeklődőből és érdeklődésből, támogatásokból, jó ízlésből, tudásból, és sokszor gondolatból is. Mindezek eredményeként, főleg a fiatalabb művészgenerációkat, egyfajta eszköztelenség jellemzi, ami -meglepő módon – sok esetben termékenyítőleg hat az alkotásokra. Kiállításunk szervezése közben is állandó motívum ez az eszköztelenség, a mindenre kiterjedő hiány, projektünk ezért az „Eszköztelenség Eszköztára” címet kapta.
Munkánk során hat fotográfia szakos hallgatóval dolgoztunk együtt a MOME első éves hallgatói közül. Első körben azt a feladatot kapták, hogy a hiány szóra asszociálva írjanak fel szavakat, képeket, filmeket, élményeket, verseket, vagyis bármit, ami eszükbe jut erről a szóról. Később ezekből a szabad asszociációkból kiválasztva és továbbgondolva egy-egy irányt, egy következő megbeszélés alkalmával mindenki elmondta a saját ötletét, amiről hangfelvétel készült. A találkozón elhangzott ötletek rögzítése fontos része a projektnek, ugyanis maga a brainstorming szerves részét képezi az alkotásnak, és magának a kiállításnak is. A diktafonos rögzítés az INDIGO csoport hasonló jellegű akciója nyomán jutott eszünkbe, és a csapatmunka során felmerülő bizonytalanság, illetve összemosott szerzőiség a hiány, jelen esetben információhiány egy újabb megjelenési formája. Ezenkívül a brainstorming másik fontos funkciója az alkotók közti párbeszéd lehetőségének generálása.
Számomra a hiány ebben a kontextusban egy negatív konnotációjú fogalomként jelent meg, az alkotók viszont sok esetben a fotó médiumának sajátosságaiból eredeztethető hiányt, az emberben megjelenő általános hiányérzetet, a tisztelet és megbecsülés, az emlékezés hiányát, az adott pillanatban hiányként megélt felszínes szükségleteket, vagy a korlátok hiányát jelölték meg témául.
A helyszín kiválasztásánál fontosnak tartottuk, hogy valamilyen módon kiegészítse a koncepciót, ezért esett a választásunk a Fogasház egyik kiállítóterére. Ez a terem minden tulajdonságában ellentmond egy konvencionális kiállítótér jelenlegi fogalmának, azonban a már említett szükségszerűség, és a kiállítás önszerveződő mivoltának megfelelő demonstrálása. Ezen kívül a Fogasház azért is előnyös, mert itt állandóan mozgásban van a közönség, így több csatorna áll a rendelkezésünkre a kiállítás minél szélesebb körben való hirdetésére.
