A Magyarországon induló, de az ’56-os forradalom miatt emigráló Domján József 1992-ben halt meg az USA-ban. Ezért is lehet, hogy művészetét kevéssé ismeri a hazai nagyközönség.
A kiállítás a fametszet mesterének, Domján József életművének valamennyi korszakát igyekszik bemutatni. A látogató megismerkedhet az ismeretlen, legkorábbi korszakkal, az 1930-as évek szürrealista pasztellképeivel, és későbbi absztrakt és szocreál kompozíciókkal is. Domján József életműve sokáig több ismeretlen alkotást is rejtegetett a nagyközönség és művészettörténészek számára egyaránt, így a mostani tárlat egyik legfontosabb értéke sok ismeretlen mű fellelése. A kiállítást a művész életére vonatkozó dokumentumok egészítik ki.
Szabó Lilla:
Az ismeretlen Domján József
2007-ben, Domján József festőművész és grafikus születésének századik évfordulója alkalmából szűk körű kisebb megemlékezés volt a Magyar Nemzeti Galériában. Az ünnepség a művész családja és a barátok, Domján művészetét tisztelők kezdeményezésére jött létre, akárcsak a Magyar Képzőművészeti Egyetem épületében rendezett kiállítás és konferencia.
Az évforduló a résztvevőkön kívül, szinte nyomtalanul múlt el. A művészettörténet és kritikusa szakma Domján József neve hallatán is jószerivel rábólint: igen, ismerjük, színes fametszeteket készített. Több nálunk megjelent könyvet illusztrált, az USA-ban élt, 1956-ban távozott Magyarországról. Fő témái a népművészetből illetve a magyar történelemből és irodalomból táplálkozó fekete-fehér és különös színekben pompázó fametszetek. Szinte mindenki, aki kicsit is járatos a díszesebb kivitelű igényes könyvek területén, felismeri Domjánt.
A röviden, tömören tett kijelentések mögött pedig egy különös űr tátong. Különös, mert könnyen felismerhető grafikai lapjai alapján műveit, életművét ismerőnek feltételezzük magunkat. Személyét és művészetét tehát a népmese hősök leány és férfialakjaival, a százszor megalkotott pávákkal, keleties hatásokat hordozó sárkányokkal, állatokkal, valamint szép mezei virágokkal azonosítjuk be. E megközelítésben életműve látszólag korszakolás nélkül, szinte ugyanarra a Domján stílusra épül.
2008-ban a San Diego-i Mingei International Museum a művész tiszteletére, a gyűjteményében és a család tulajdonában lévő művekből rendezett életmű kiállítást. (A kiállítást Dr. Joyce Corbett művészettörténész rendezte.) A nagyszerű válogatás és a rendezés száz színben mutatta be Domján művészetét. Elsöprő erővel hatottak a látogatókra fametszetei pazar világa, a színes grafikai lapok szemmel is „kitapintható” reliefszerű felületi megoldása. Az, hogy egyetlen lapra, több dúccal történő ismételt nyomás során minden egyes fametszet (a szokásos számozás ellenére) egyedi művé válik, maximálisan érvényesült a múzeum falain.
Az itt szintén bemutatott, Bartók Béla Kékszakállú herceg várához készült három nagyméretű, fekete-fehér (és vörös-fehér) fametszet pedig egyértelműen bizonyította: Donján nem csupán „merít” a népművészetből, nem ornamentális motívumokat vesz át abból – hanem a nagy zenei elődök, Bartók és Kodály útját járva, mint ihlető forráshoz nyúl vissza a népi és nemzeti művészethez, kultúrához. Hangja tiszta és végtelenül letisztult.
A San Diego-i kiállításon láthatók voltak a művész megrendelésére Franciaországban és Brüsszelben készült nagyméretű falikárpitjai is. A nagy hagyományokkal bíró műhelyek tökéletesen visszaadták – egy más műfajban „kivetítve”, megvalósítva – Domján mélytüzű fametszeteinek ragyogását.
A hazai közönség 1975-ben Sárospatakon, 1981-ben Miskolcon, 1987-ben pedig a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállításokon találkozhatott műveivel, fametszet sorozataival. Sárospatakon 1979-ben a város és a művész kezdeményezésére és az ő anyagi hozzájárulásával, valamint a MNG egykori főigazgatójának, Pogány Ö. Gábornak a közbenjárására, állandó kiállítása nyílt a Kazinczy út 23 szám alatti z ún. Szinyei-házban (amelyet ettől kezdve Domján-házként tűntettek fel).
A művész által a városnak ajándékozott művek, népművészeti és más történelmi bútorok, dokumentumok, stb., ma a Sárospataki Képtárban, a Szent Erzsébet tér 14 alatt megnyílt állandó kiállításon láthatók.
A győri Városi Művészeti Múzeum Eszterházy-Palota épületében most látható időszaki kiállítás az életmű valamennyi korszakából igyekezett Domján József műveit bemutatni. Sikerült a közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria és Sárospataki Képtár) őrzött műveken kívül a magángyűjteményekből kölcsönkért anyaggal együtt a valós életművet felmutatni. Az ismeretlen, legkorábbi korszakától, az 1930-as évek szürrealista pasztellképeitől, a Képzőművészeti Főiskolán 1935-1942 között végzett tanulmányai alatt készült munkáktól, az 1940-es évek pályakezdésén – az absztrakt kompozícióin át az ötvenes évek szocreál kultúrpolitikája által megkövetelt munkáin keresztül az említett színes, valamint fekete-fehér fametszetekig.
A kiállításra történő felkészüléskor az életmű „kiegészült” az eddig ismeretlen művek fellelésével, felfedezésével. Kijelenthetjük, hogy most már nem „lebeg” Domján művészete – megszűnt az az űr, amit legkorábbi korszakának ismeretlen volta és nem tudása jelentett. Nemcsak az ötvenes évek munkásokat ábrázoló merev lapjai, a történelmi fametszetek és az utánuk következő korszak lapjai között feszült óriási ellentét. Nehéz volt csupán a honvággyal magyarázni az Amerikában született lapok sokrétű témáit és rendkívüli igényességét. Az életművel foglalkozó, számos ütközést érzett: a művész és felesége, Evelyn által is lejegyzett gyermek- és ifjúkori körülmények (sokgyermekes munkáscsaládból való származás, maga Domján J. is gyári munkásként kezdte, stb.) és a grafikai lapok tartalmi és művészi „intellektusa” közt. Másrészt viszont az is megnehezítette Domján művészetéről a valós kép kialakítását, hogy a jól ismert formakincsre ismételten épülő grafikai kompozíciókon kívül más, pl. figurális ábrázolások nem születtek Amerikában. (Késői absztrakt festményeit pedig nem ismertük.) Azáltal, hogy a főiskolai korszakából semmit sem ismertünk, bizonytalan volt művészeti ívének a felvázolása. Mintha a semmiből jött volna, és művészete éppen ezért mintha inkább az egymásra épülő motívumokra és a míves, csipkeszerű fadúcok faragására támaszkodott volna. Erre a „nem ismeretre” vezethető vissza az is, hogy mindig grafikusként és nem festőművészként (is) említik még a szakmai berkekben is.
A meglepetést nemcsak a Sárospataki Képtárból elhozott korai pasztellek jelentik – nemcsak azok a művek, amelyek alapján „Spirit”-ként nevezték Domjánt barátai és felesége. Hanem a néhány, itt bemutatott olajfestmény is „igazolja” festő mivoltát. Korai olajképei mellett az utolsó, halála előtti időszakban készült absztrakt művei zárják a pályaképet.
A művész életének külön fejezetét jelentő Kínában töltött fél év (1955) ugyancsak külön hangsúlyt kap. A kiállítást a művész életére vonatkozó dokumentumok egészítik ki.
Az évtizedek óta magára várató kiállítás ismeretlen értékeinkre hívja fel a figyelmet. Míg a magyar irodalomban a születési helytől, és élettértől függetlenül az értékek alapján van jelen az író és műve – s így egységes 20. századi magyar irodalomról beszélhetünk – ez a folyamat a magyar képzőművészetben még nem következett be. Pedig ismeretlen értékeink feltárásával és bemutatásával közelíthetünk a szélesebb közegben való összefüggések megértéséhez és az alkotások „megmérettetéséhez”. Domján József esetében ez fordítva történt: az Amerikai Egyesült Államokban régóta elismert és megbecsült művész. Művei megtalálhatók a legnagyobb köz- és magángyűjteményekben.
A kiállítás megvalósításáért köszönet a Városi Művészeti Múzeum Vezetőségének.
Komoly támogatás hiányában a katalógusról le kellett mondanunk, ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a 2010…-ig nyitva tartó Domján József életmű kiállítás a művész életét és művészetét bemutató monográfia fontos előkészítését jelenti egyben – reményeink szerint úgy anyagi, mint szakmai szempontból.
Külön örömet és megtiszteltetést jelent a rendezők számára, hogy Magyarországra érkezett falikárpit reprezentálja Domján József e művészeti munkásságát is. Talán régen, még a művész életében kellett volna kezdeményeznünk, hogy legyen akár egyetlen darab is a nagyszerű sorozatból országunkban – amely valamely kiemelkedő funkciójú állami épületünk interieurjének falán hívná fel a figyelmet művészetünk ragyogó értékeire.