A vásárlókedv felkeltésének látványos eszköze a színes nyomtatás nagyszerű lehetőségeit kihasználó utcai plakát. Franciaországban született az 1870-es években. Az új technika térhódítása mellett a gazdasági élet fellendülése, a tömegtermelés megindulása, a városfejlődés és a vele járó polgárosodás létjogosultságot adott neki Magyarországon is a 19. század utolsó évtizedeiben.
A kezdetben historizáló stílusban fogant plakátművészet a 20. század elején alkalmazott művészeti ággá fejlődött. Jeles alkotói – Faragó Géza, Bíró Mihály, Földes Imre, Tuszkay Márton – a művészi környezetformálás úttörői voltak, a szecesszió szellemében. Cégeknek, márkáknak adtak maradandó képi megfogalmazást, mulatókba, mozikba invitálták a polgárokat. Kedélyesen mulattató megoldásokkal hatottak rájuk. Plakátjaik központi alakja a nő volt, aki asszonyi ékességet és műszaki csodát egyaránt reklámozott.
Az első világháború után az élesedő piaci verseny, az eladásért folytatott harc széles körben mozgósította a grafikusokat, és kenyeret adott nekik a nehéz időkben. A reklámgrafika önálló művészeti ággá, elismert szakmává vált. Az 1920-as években a kereskedelmi plakát fejlődött látványosan. Középpontjában a hirdetett áru állt, gyakran humoros vagy meghökkentő formában. A megfogalmazásban különböző stílusok (historizmus, akadémizmus, szecesszió, art deco, konstruktivizmus) éltek békésen egymás mellett. Megszaporodott a plakátpályázatok száma, a legjobb alkotások kerültek ki az utcára. Berény Róberttel és Bortnyik Sándorral az élen a tervezők fiatal nemzedéke hatásosabb kifejezési mód után kutatott, a modern plakát újszerű lehetőségeivel kísérletezett.