A magyar kultúrának – s benne vizuális formavilágunknak – az Ázsiából hozott ornamentikának az alapjai az egykori ősi pogányságban keresendők. Sőt, azon rítusainak is, amelyeket aztán szépen magába olvasztott a kereszténység, s így ősi szokásaink, ünnepeink egy jelentős része felolvadt az univerzális kereszténység egykor a mindennapi életet is alakító rendszerében. Baktay Patrícia pedig éppen egy ősi, de több forrásból táplálkozó mitológikus világnak állít emléket műveivel, s művein egy olyan szakrális, vizuális jelrendszert hozott létre, amely egyszerre magyar, s ősiségében a magyaron túlmutatóan egyetemes, egyszerre pogány, de keresztény motívumokkal átszőve. Szőve, mert Baktay Patrícia az utóbbi három évtizedben készült munkáinak fő anyaga a textil, ám ezekbe a természetes szövetekbe további más természetes anyagok, ősi alapanyagok épülnek be: gyapjú, fa-és fémdarabok, papírok. Emblematikus formái, egyszerű építőelemei kiemelkednek a síkból, plasztikussá téve a rendkívül harmónikus, zömében meleg színvilágú szöveteket.
(L. Simon László író)
