„A kiállítás tájképei a szépségről szólnak – a természetről, mint a szépség megtestesítőjéről és a természetről, mint olykor idealizált szépségről. A fényképek elsősorban színeikben tükrözik az élet ünneplését – minden élő dolog magasztalását. Már amikor először láttam a Big Pink Rock-ot az Acadia Nemzeti Parkban, felfedeztem azt a szabályosságot, amelyet a három háttérben látható törzs alkot a kép előterében látható három gyökérrel; a kő színeit és anyagát; a rozsdaszínű, fenyőtüske alkotta szőnyeget; a vörös leveleket a kő körül; a zöld fákat a háttérben. A természetben folytatott munka jó tanítómester, mivel a fény és az időjárás folyamatosan változik, és hosszú ideig kell várakoznom a megfelelő pillanatra. Közvetlen az esőzés utáni másodpercig vártam, amikor az Along the Beach című képet készítettem, mert amikor a vörös föld száraz volt, színei közel sem voltak olyan intenzívek – halvány volt, és poros. Amikor sikerül megörökítenem a természeti szépség egy különleges, múló pillanatát, a világban való egységre és harmóniára irányuló keresésem teljesedik be. A csontokat gyönyörűnek tartom – alakjuk szerves és legalább annyira érdekes, mint a növények alakja. Számomra a csontok az elpusztíthatatlan életerőt fejezik ki. A japán “shibui” szó jut eszembe – a szigorú egyszerűség minősége, egy dolog vagy folyamat végsőkig való leegyszerűsítése, legelemibb természetéig való lebontása. Mindemellett a csontokat is ábrázoló tájképek jelentősen különböznek az egyéb tájképektől, ugyanis ahol csontok jelennek meg, ott a sötét oldal is kivetítődik.
Vannak, akik számára kellemetlen csontokra nézni, mert azok megtestesítik a halál elkerülhetetlen voltát. A szépség ezzel szemben tisztának és tökéletesnek tűnik, és ezáltal képesnek arra, hogy átlépje a fizikai határokat. A szépség elvezet a fenségességhez – a spirituális, mennyei világhoz, ahol mindenből Egy lesz. A szépség lehetővé teszi számunkra, hogy elfeledjük, ha csak egy percre is, az élet durva és olykor erőszakos oldalát. Ám egy éremnek két oldala van. A Deer Carcass and Pumpkin Field című képen, egy magokkal teli sütőtök, amely egy lehetséges új életet és növekedést hordoz magában, egy szarvas fényes bordacsontjai mellé van helyezve – az élet és a halál egy hasonló körön, bordás formán osztozik.” Barbara Yoshida