Günter Umberg 2000-ben nyílt body of painting című kiállítása a szavak nélküli kontextus teremtés, az előképek, inspirációk és hatások, magyarázatok nélküli együtt szerepeltetésére tett kísérletet. A kiállításához Umberg a Kölni Ludwig Múzeum gyűjteményéből válogatott olyan műveket, amelyek nem csak egymással és a saját munkáival álltak rendkívüli dialógusokban, hanem kapcsolódásaik révén, mintegy lekottázható korszakos irányzattérképeket is felrajzoltak a befogadók számára. A koncepciót adoptáló hazai kiállítás a ’80-as évek új magyar festészetének képviselőitől indulva eljut egészen a radikális irányzatok fiatalabb generációjának munkásságáig. Ezen szelekció mentén kerülhettek egymás mellé a több festőgenerációra is nagy hatást gyakorló Birkás Ákos munkái és a radikális ortodox Gál András monokróm festményei. Vagy a Birkáshoz hasonlóan szintén, az új festészet egyik meghatározó alakjaként számon tartott Bullás József geometrikus és figurális irányzatot egyesítő felületei és Bernát András figurálisból monokrómba hajló vásznai. A generációs kontrasztot pedig, a Károlyi Zsigmond legendás festőosztályból induló két tanítvány: Erdélyi Gábor és Szabó Dezső munkái teremtik meg.
(Zsikla Mónika)
