„Olykor váratlan és nagyszerű ajándékot kapunk.
Az Erdélyből Gödöllőre áttelepült Bódis Erzsébet faliszőnyegei és tervei hiányzó láncszemek – gyöngyszemek – a XX. Századi magyar művészet történetében. Nemcsak a gödöllői művésztelep történetében biztosítják a folytonosságot a XX. Század első fele és a mai Gödöllői Iparművészeti Műhely között, hanem – Marosvásárhelyt készülvén – két régió művészete közt is kapcsolatot teremtenek. Hol itt, hol ott bukkan fel egy hasonló művészi gondolat – így adván értésünkre, hogy a művészet nemcsak nem ismeri a határokat, sőt, mint egy-egy hullám, amit felmagasodni, majd elenyészni s újra visszatérni látunk, különös játékot játszik az idővel is: a történeti (konstruált) időhatárokat áthágva a folytonosságról, az azonosságról, állandóságról biztosít bennünket.”
(Keserü Katalin)