A Platán Galériában bemutatásra kerülő kiállítás címe – Bográcsban félig lefedve – úgy született, hogy próbáltam magamnak megmagyarázni, miért éppen ezeket a fiatal művészeket választottam ki mostani és egykori hallgatóim közül. A kis bogrács, a benne készülő finom étel metaforája találóan adja vissza annak az akadémiai műteremnek a valóságát, amelyben a művész személyisége érlelődik. A fedő alól ígéretes illatok szálldogálnak, és „folytatva ezt a kulináris hasonlatot” a szakács ügyességén meg az ételbe rakott összetevőkön múlik, hogy mi kerül a tányérunkba.
Az általam kiválogatott művészek nagyon jó festők, ugyanakkor nem a festés az egyetlen kifejezési formájuk. Mindenféle ellenkezés és nehézség nélkül nyúlnak más eszközökhöz, hogy kifejezzék a számukra fontos érzelmeket, megfigyeléseket.
Agata és Dorota Borowa „a két nővér” egymást figyelik, így próbálják megérteni és kifejezni a művészet segítségével a köztük lévő relációkat, amelyekkel, nem igazán saját választásuk alapján, a világra jöttek. Számomra nyilvánvaló, hogy az ilyen finom anyag esetében a legmegfelelőbb eszközökhöz kell nyúlni. Mindezek mellett mindkét nővér olyan határozott személyiség, akit a festészetben saját kísérletezései inspirálnak.
Paweł Kwiatkowski érdeklődése a térre és az időre összpontosul, amelyet érzékeink nem tapasztalnak meg a képpel, ezzel a mozdulatlan és síkbeli festészeti alkotással való találkozásunk során. Tárgy-képeit perspektivikus deformációknak veti alá, reális térben helyezi el őket, próbára téve festői illuzórikusságukat. Kísérletezéseiben meghatározó jelentőségű a zenéhez, különösen Bach zenéjéhez való viszonya, amely mintha az időben létező tökéletes arányok megtapasztalásának forrását jelentené számára. Diplomafilmjének készítése során Paweł Kwiatkowski a zenei alkotás struktúrájának vizuális megfelelőjét kereste.
Igor Przybylski fáradhatatlanul, elmélyülten figyeli és dokumentálja a közlekedési eszközöket: vonatokat, autókat, autóbuszokat. Nem csupán inspirációt jelent a gyerekkorból megőrzött kisfiús szenvedély finom és kifinomult színvilágú képeihez. Látszólag hűvös és tárgyilagos fotódokumentációiban a közönséges járművek új egészet alkotó festészeti formákká változnak.
Én magam, részben kényszerűségből és kíváncsiságból úgy határoztam, hogy ezen a kiállításon olyan rajzaimat mutatom be, amelyek, ha emlékezetem nem csal, a nyolcvanas évek vége felé készültek. A rajz számomra mindig jó alkalom volt arra, hogy kipróbáljak bizonyos elképzeléseket, amelyeket nem tudtam vagy nem akartam festményben megformálni. Ilyen értelemben számomra a rajz legalább annyira kockázatos, mint amennyire könnyelmű vállalkozás.
Remélem, hogy ez a kiállítás mindannyiunknak meglepetésül fog szolgálni, és nem az lesz a sorsa, mint a rosszul sikerült ételé, amelyet kóbor macskának dobnak ki.
Jarosław Modzelewski
