„Képeimet nevezhetjük portréknak, mivel ábrázolnak valakit: azt a nőt, akivel együtt vagyok. Mióta ismerem őt, ismét van kedvem dolgozni. Energiával tölt fel, aminek híján voltam már egy ideje. Ezért ő a modellem.
Közel négy éve festek fejeket, portrékat. Nem tudok akárkit lefesteni, csak olyat, akit ismerek (vagy nem is tudom, mi alapján szelektálok, hiszen az első pillanattól fogva nem ismerhetek valakit). Talán az intimitás a lényeg.
Három modellem volt ez idő alatt. Az egyik én magam voltam. Az önmegfigyelés fontos számomra, s ez alatt nem a tükörképem lemásolását értem. Szeretném, ha munkáimnak szellem is lenne, s remélem hitelesek is.
Lehet, hogy ez nehéz feladat.
A véletlennek nagy szerepe van a „képeim” elkészülésében. Miután én elvégeztem a munkát, a festék és a vászon (miközben szárad) folytatják a műveletet, s egyszer csak kész lesz. Ez után a falra, vagy a szemetesbe kerülnek. Felmerülhet a kérdés, miért szürkék a képeim. Azt hiszem, összezavarnak a színek, s úgy gondolom nem is tudnék „jó” színeket használni.”
Csabai Renátó