Immár harmadik alkalommal vesz részt az Art Factory II. Galéria a Műgyűjtők Éjszakáján. A közönség talán még emlékszik az „Apró dolgok Istene” főként grafikákat és installációkat bemutató csoportos kiállításunkra, illetve a „Vagabondok”, Mamikon Yengibarian macskaszobrai köré épülő tárlatunkra. A Falk Miksa környéki galérianegyed újonnan nyílt, talán legfiatalabb galériájaként igyekeztünk a hagyományostól némileg eltérő anyagokkal bemutatkozni. A 10. Műgyűjtők Éjszakáján azonban visszatérünk a „gyökerekhez”.
Kovács Lehel munkái visszavezetnek minket a múltba, a nagybányai hagyományokhoz. Tájképei, legyenek aprók vagy hatalmasak, remekművek. Kovács Lehel ugyan klasszikus hagyományokból táplálkozik, mégis aktuális kérdéseket vizsgál, átértelmezi a tájképfestés fogalmát. Csodálatos érzékenységgel adja vissza az előtte kirajzolódó táj jellegét, hangulatát, lényegében minden más megfontolást alávetve annak. Ezen a kiállításon egy válogatás lesz látható a fiatal művész utóbbi években készült, különféle formátumú és hangulatú, ennek ellenére mégis egységes képet mutató festményeiből.
Az Art Factory II. az Art Factory Galéria a legújabb kiállítótere. A 2005-ben alapított Art Factory Magyarország néhány igen ígéretes fiatal művészét képviseli.