A művészekből, művészettörténészekből álló bizottság évente választja ki
az utóbbi években már közel 200 pályázó közül azt a tíz alkotót, akik
az Oktatási és Kulturális Minisztérium által folyósított ösztöndíj
fejében ezen a beszámoló kiállításon bizonyíthatják be, hogy az eltelt
egy évben sikeresen valósították meg szakmai programjukat, s ez alapján
döntenek az ösztöndíj meghosszabbításáról, illetve visszavonásáról is.
Többször érte már kritika a kiválasztás kritériumait (milyen arányban jusson ösztöndíj grafikusoknak, festőknek, szobrászoknak, intermédiásoknak), a kiválasztott művészek személyét (miért x, és miért nem y = „én”), pártatlanok tudnak-e lenni a zsűritagok, különösen az egyetemi tanárok, akik saját tanítványaikért lobbiznak. Mindig felmerül az a kérdés is, hogy méltányos-e a havonta folyósított összeg, megoldja-e a pályakezdés egzisztenciális gondjait. Ha az idei évben kiállító művészeket nézzük, a legtöbben közülük rendszeres résztvevői a kortárs művészetnek, magángalériákhoz tartoznak, jegyzett helyeken állítanak ki, rangos díjak tulajdonosai, illetve jelöltjei, s vannak, akik a nemzetközi szcénában is bizonyítanak.
A zsűrinek mindig nehéz dolga van a kiválasztásnál, de biztosak lehetünk benne, hogy ilyen egységesen kvalitásos, ugyanakkor műfajilag, tematikailag is sokszínű „derkós” kiállítás régen volt (ha volt egyáltalán).
Kurátor: Mayer Marianna
I. évfolyam:
Albert Ádám, Czene Márta, Csákány István, Dénes Ágnes Dóra, Esterházy Marcell, Fa Marianna, Fodor János, Fülöp Gábor, Hatházi László, Horváth Roland, Khoór Lilla, Koralevics Rita, Sipos Eszter
II. évfolyam:
Batykó Róbert, Cseh Lili, Horváth Dániel, Horváth Tibor, Kis Róka Csaba, Kristóf Krisztián, Loránt Anikó Erzsébet, Pintér Balázs, Szörényi Beatrix Judit, Tarr Hajnalka
III. évfolyam:
Asztalos Zsolt, Borsos Róbert, Fisher Judit, Follárd Barbara, Mécs Miklós, Szász Sándor, Tibor Zsolt