A dunántúli népművészet talán legszebb alkotásai a pásztoremberek által farigcsált botok, juhászkampók, a színes spanyolviasszal díszített tükrösök, borotvatartók és egyéb, kisebb-nagyobb használati eszközök vagy a kedvesnek szánt ajándékok. A pásztorok művészete Magyarországon a 19. sz. elejétől különült el a paraszti faragógyakorlatból. A hónapokig szabad ég alatt élő, viharokkal, vadállatokkal és tolvajokkal küzdő pásztorok közül kerültek ki azok az emberek, akik erős, kérges kezükbe faragókést fogtak. Az ügyeskezű pásztorok a 19. század folyamán kivirágzó népművészethez eszközeik és személyes használati tárgyaik magas színvonalú díszítőkultúrájával járultak hozzá.
A pásztorkodás, az állattartás eltérő voltából adódóan három, egymástól jól elkülöníthető pásztorművészeti stílus alakult ki: az alföldi, a felföldi és a dunántúli. Míg az Alföldön a szarumunka, a fém- és csontberakás volt a kedvelt technika, a Dunántúlon a színes spanyolviasz-berakás vált uralkodó díszítési eljárássá. A 19. sz. elejétől ismertek a területre különösen jellemző technikával kivitelezett példányok, eleinte vörös, ill. vörös-fekete, majd pedig további színekben. Elsősorban a pásztorok hoztak létre díszes, faragott tárgyakat, de azért – ha ritkábban is – parasztcsaládokban is készültek és használatban voltak a pásztorkodás szerszámai és más faragott használati tárgyak.
A népművészet többi műfajához képest a pásztorművészetnek igen kevés emléke maradt fenn. Nem minden pásztor tudott faragni, a faragó pásztorok pedig csak kevés példányt készítettek a hosszú, gondos munkát kívánó díszes és értékes tárgyakból. A Balatoni Múzeum néprajzi gyűjteménye az 1890-es évek elejétől kezdve folyamatosan gyarapodik pásztorművészeti alkotásokkal. Herman Ottó a jellegzetes magyar stílust keresve talált rá a pásztoremberek munkáira. A kiállított tárgyak némelyikét feltehetően még ő gyűjtötte. Már a korai népművészeti kiadványok is rendszeresen szerepeltették a Balatoni Múzeum pásztorművészet-gyűjteményét. Nem csak a Balaton-mellékéről, hanem távolabbról, szinte az egész Dunántúlról kerültek faragott tárgyak a néprajzi raktárba. Ez az anyag egészült most ki Zala megye és a szomszédos megyék múzeumainak anyagával.
(Gyanó Szilvia)