Az urbanisztikai programok mellett különleges Duna-menti helyszíneken, koncertek, képzőművészeti programok és szabadtéri filmvetítés is lesz a hétvégén.
Úszó szobrok, graffiti, performance
Ami a képzőművészeti programot illeti: már látható a Műegyetem rakpartnál a Dunában álló, látványos úszó szoborcsoport, amely a Duna-installáció pályázatra érkezett húsz nevezés közül Farkas Zsófia nyertes munkája. Képzőművészeti szempontból szintén izgalmasnak ígérkezik a Népszigeten szombaton megtartandó Secret Jam. A Secret Reality mozgalom a hiphop közösségalkotó erején alapszik: évente párszor összegyűlnek a hasonló érdeklődésűek, hogy közösen alkossanak street art műveket. A Dunapesten egy 50 méter hosszú falat fognak megfesteni DJ-k és MC-k közreműködésével. A népszigeti graffitijam-en részt vesz két lengyel képzőművész is, a Xolor Collective tagjai, miközben olyan hiphop előadók szolgáltatják a bólogatásra ingerlő háttérzenét, mint a Slow Village vagy a S.É.F.
Aloïs Yang francia médiaművész interakció-tervezőként és kísérleti zeneszerzőként munkáival az emberek, a hangok és a külvilág közötti kapcsolatokat és egymásra hatásokat kutatja. Performanszát vasárnap, a budafoki Art Quarter Budapestben adja majd elő 18 órától. Ugyanitt tekinthető majd meg (szintén vasárnap) a színház és képzőművészet találkozásaként leírható Don’t Eat Group, amelynek valós idejű, sokrétegű vizuális-, hangszeres és tárgyzenei improvizációkra és élőszereplős szekvenciákra épülő előadásai a lét- és tértapasztalatunk, technológiai szokásaink szimbolikájából építkeznek.
Dunapest, másodszor
A Budapest Főváros Önkormányzatával összefogásban második alkalommal megvalósuló Dunapest fesztivál célja, hogy fontos kortárs alkotókat mutasson be, miközben ráirányítja a figyelmet a Dunára és a városlakók folyóval való kapcsolatára. A koncertek, színházi előadások, képzőművészeti bemutatók, irodalmi beszélgetések, filmvetítések, városi séták és egyéb urbanisztikai programok segítségével a városlakók újra felfedezhetik a Budapestet kettészelő folyót.
A részletes program itt: dunapest.hu