Az ÉLET-MŰ-RÉSZ című sorozat 1997-ben született. Azért kapta ezt a címet, mert a sorozathoz tartozó kiállítások révén a művész – mindig csak az előző egy-két év anyagából válogatva – életművének egy-egy aprócska szeletébe enged bepillantást nyerni.
A Rómer-múzeumban a sorozat VIII. részét tekinthetik meg az érdeklődők.
Az alkotó a következő gondolatokat fogalmazta meg a tárlattal kapcsolatosan:
„Az elképzelésem most csak nagyméretű rajzokra, installációkra korlátozódik, valamint bemutatásra kerül egyik ide íródott performanszom is, melynek a címe Mindhalálig Művészet, mert erre születtem, mert ez az életem. Győr a szívem csücske, hiszen immár harmadjára szerepelek egyéni bemutatkozásokkal a város kiállítási intézményeiben. Szeretem ezt a várost, beszédes történelméért, kultúrájáért, a lelket simogató hangulatáért, ezért szándékomban áll egy száz darabos, munkásságomat átfogó kollekció adományozása.”