Válogatás az ICA-D Gyűjteményéből
Válogatás a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (Institute of Contemporary Art) gyűjteményéből.
Művészek: Ádám Zoltán, Braun András, Brückner János, Csákány István, Csáky Marianne, Eperjesi Ágnes, Gémes Péter, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Fehér Márta, Horváth Tibor, Kaszás Tamás, Kovách Gergő, Lovas Ilona, Nemes Csaba, Ravasz András, Katarina Sevic, Szalay Péter, Société Realiste, St. Auby Tamás, Szűcs Attila, Tarr Hajnalka, Várnagy Tibor, Várnai Gyula, Vincze Ottó
Kurátor: Deák Nóra
„A dunaújvárosi gyűjtemény kitüntetett korszaka például szorosan összefügg a Kortárs Művészeti Intézet alapításával: a hangsúly egyértelműen a kilencvenes évek közepére esik. Ha a puszta tényt tekintjük, ebben a csillagórában a gyűjtemény osztozik az összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségekkel rendelkező Ludwig Múzeummal, amelynek első magyar főművei szintén ebben az időszakban gyűltek össze. A különbség azonban szembetűnő. Míg a Ludwignak többnyire az életművet reprezentatív módon képviselő alkotások jutottak, addig Dunaújváros inkább az egyes életműveken belül is az alternatív vonásokat, a műfaji kísérleteket, a kifejezésbeli próbálkozásokat kereste.” Mélyi József: Egy gyűjtemény csillagórái. Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros gyűjteménye, 2010.