Elfeledett életművek II. – Meilinger Dezső (1892–1960)
A kiállítás-sorozat olyan életműveket mutat be, amelyek az évtizedek során méltatlanul merültek feledésbe. A „kismesterek” művészettörténeti kategóriájába sorolható Meilinger Dezső is, akinek életművéből idén ősszel láthatnak válogatást az érdeklődők. Az egri születésű művész miskolci kötődését nagyban meghatározta, hogy 1919-ben létrehozta a képzőművészeti szabadiskolát. Ez lett későbbi művésztelep (1921) alapja, ahol Meilinger gondnok, majd tanár lett. A telepet vezető Benkhardt Ágost és az idelátogató Réti István és Lyka Károly döntően befolyásolta Meilinger művészetét, akik a nagybányai hagyomány folytatására ösztönözték. Életművében a tájkép a domináns műfaj, de megtalálhatók vallásos témájú temperaképek, illetve portrék is. Meilinger festői munkássága mellett elsősorban a miskolci művészeti élet jeles alakjaként vált ismertté. A MissionArt Galéria és a Miskolci Galéria közös rendezvénye