Képeimen az ERDŐT jelenítem meg úgy, ahogyan én képzelem el a természetet- és benne a saját természetemet. Az ERDŐ számomra az életen át tartó vándorlás lehetőségét és egyben kényszerét is szimbolizálja.
Minden, ami rejtett, ami homályos, sejtelmes, titokzatos, ismeretlen, vonzó, az ERDŐBEN is megtalálható. Az ERDŐ a képzeletbeli átalakulásaim helyszíne is, lelki vándorlásaim során benne terek nyílnak meg, ahol állomások (sátrak) várnak rám. Az ERDŐ fényei úgy jelennek meg számomra, mintha különböző szűrőkön keresztül figyelném az engem körülvevő világot.
Az ERDŐ végét nem látom, a fény a fák ágai közötti réseken jut el hozzám. Az ERDŐN keresztül kell-e mennem? Magam sem tudom. Csak azt, hogy vonz az ERDŐ atmoszférája, az érzékszerveim által felfogottak viszonylagossága. (Schaller István)