“Az aktrajzolás művészi érdekességének egyik alapja, hogy végre is az ember áll legközelebb az emberhez s az ember érdekli leginkább az embert.“ – áll Lyka Károly (Művészet, 1915/3) tanulmányában, s valóban: legyen objektivitásra törekvő élethű kép, stilizált testkép vagy éppen allegorikus megjelenítés, a művészetben az akt műfaja nagyon sok tematika kifejtésére ad lehetőséget az alkotóknak. A test reprezentációja a mai napig érzékeny terület, mely a nemi és társadalmi szerepek, identitás vagy morál változása mentén mutatja az adott társadalom viszonyulását az emberi testhez.
Kenneth Clark az aktról szóló kötetében (Kenneth Clark – Az akt – Tanulmány az eszményi formáról, Budapest, 1986) az angol és magyar terminológiában egyaránt megkülönbözteti a meztelen (naked) és az akt (nude) kifejezést. Míg az első a ruháitól megfosztott, inkább szemérmes emberalakra utal, az akt ezen felhangoktól független, ruhátlan testet jelent. Az Elviselhető mélység kiállítás az akt műfajába (is) sorolható megközelítéseket mutat be, melyek a kortárs testábrázolás egy-egy aspektusába engednek betekinténst. Klasszikus előképek és azok társadalomkritikai megközelítése visszatérő tematika
ISKI KOCSIS Tibor (1972) munkáin – ezúttal egy tudományos-technikai reflexió, a Szaturnusz és Vénusz absztrakt-organikus képpár formájában -, ahogy KOLOZSI Bea (1973) Közterek sorozatának is egyik kiindulópontja, mely az emberi test köztéri reprezentációjával foglalkozik.
TÍMÁR Péter (1948) klasszikus beállítású aktképei feloldják a határvonalat az akt és portré műfaja között, s fotográfiái inkább tekinthetőek személyiségportréknak. A nemi identitás komplexitásával foglalkozik
DIÓSI Máté (1990) Body I-II képpárja, amelyen a művész saját teste válik élettelen tárggyá egy kísérleten keresztül, valamint
MÉSZÁROS László (1967) Barbie és Ken című munkája, amely többek között a mára átalakult értékrendekre, a nemiség eltolódására reflektál.
SZABÓ Klára Petra (1981) testtel foglalkozó akvarelljein pedig a női szerepkörök, női test és öntárgyiasítás kérdése kerül elő. Szubjektív hangvételű munkáinak önreflexív karaktere ugyanakkor utat nyit a női identitás kérdéskörébe tartozó általános állítások megfogalmazásának is.
RÓZSA Luca Sára (1990) pannóinak visszatérő témája az ember és környezete közötti ambivalens viszony. A We Want It All sorozat festményein a természet rovására „haladó”, csúcstechnológiákkal operáló embert a művész lecsupaszítva és kiszolgáltatva küldi vissza eredeti, természetes közegébe.
KIRÁLY András (1972) absztrakt festményén az egyszerű piros ponttá redukálódott mellbimbó játékosan idézi meg a női test egy ikonikus részletét, míg
BABINSZKY Csilla (1970) Strip című rajz-installációjának középpontjába a hiány került, hiszen pont a mű főszereplője, a ruháitól megszabaduló meztelen női test hiányzik képeiről, miközben a földre dobált ruhadarabok tanúskodnak a címben szereplő aktusról.
Andreas WERNER (1984) alkotásain kulisszákat, robotokat vagy éppen futurisztikus pszeudo épületeket-űrhajókat idéző formákat látunk, szándékosan egyensúlyozva az interpretáció határán. Kisméretű akvarelljeinek formaisága az első nagyon magas épületek korába visz vissza minket, amikor még kérdés volt, hogy a jövő nemzedéke a skyscraper vagy esetleg a sky penetrator kifejezéssel illeti az építészeti remekeket.
Megnyitó: 2023. JÚLIUS 12. SZERDA 19:00 – 21:00
BABINSZKY Csilla| DIÓSI Máté| iski KOCSIS Tibor| KIRÁLY András| KOLOZSI Bea| MÉSZÁROS László| RÓZSA Luca Sára| SZABÓ Klára Petra| TÍMÁR Péter| Andreas WERNER
