„Évekig gondolkoztam azon, hogyan érlelődhetne össze képeimben minden, amivel eddig foglalkoztam: tér, idő, konceptuális gondolkodás, festészet, portré, csendélet.
Úgy tűnik számomra ebben a sorozatomban ezeket sikerül együttesen működtetni, a közöttük érzékeltethető feszültségeket és különbségeket kibékíteni egymással.
Gondolatok:
1. Helyemet a festészetben, a festők között keresem.
2.Elengedhetetlennek tartom a festészeten túl működő jelentős művészek gondolatiságának tanulmányozását és megértését, mivel azok meghatározó szerepet játszottak és játszanak a jelenlegi festészeti magatartások alakulásában is.
3. Korunkban a festőnek gondolkodnia kell arról, hogy ki ő és mit képvisel.
4. A gondolkodás sokszor túllépi a festői érzékenységet.
5. állást szeretnék foglalni a festészet jelentősége mellett.
Koncept:
Gondolataimból arra jutottam, hogy van egy igen keskeny terület, amelyen belül érdemes kutatni, megismerni, a festészet mellett kitartva tisztelegni a festészeten túllépő alkotó művészet jelentős képviselői előtt. Hozzáállásuk a világhoz, magukról alkotott képük, akcióik, észrevételeik, publikációik, dokumentációk formájában maradt csak fenn. Ami egy konceptuális művész esetében épp olyan fontos , ha nem még fontosabb, mint maga a múzeumban őrzött alkotás.
Különösen mai szemmel nézve lehet még fontosabb, hiszen a kortárs művészetben van egy évtizedek óta érzékelhető tendencia, melynek lényege, hogy a művész nem hagyományos értelemben vett művészetet produkál, hanem megelégszik annak dokumentálásával.A néző tehát a galériában a művészet dokumentumaival találkozik, ha pedig művészeti tárgyú könyveket lapozgat, azokban újabb, a művész tevékenységével kapcsolatos dokumentumokkal szembesül. Dokumentum dokumentum hátán, mondhatja a kívülálló, s ebben kétségtelenül van igazság. Meg abban is, amit az esztéták és kritikusok mondanak: hogy ezeket a dokumentumokat nagyon sokféle módon lehet és kell kezelni. Ami engem illet én úgy kezelem őket, ahogy a festők maga a látványt mindig is kezelték. Figyelem a dokumentumokat, különösen a nem művészi célzattal készült fényképeket- egy kicsit úgy, ahogy némely tájképfestők a természetet figyelték- s a mintegy magától ikonszerűvé vált dokumentumokat visszafordítom a festészet nyelvére.
Portrékat festek az általam választott művészekről, saját terükben, saját tárgyaikkal körülvéve, miközben a kép szerkezetén és a festés módján keresztül megpróbálok érzékeltetni valamit abból a szellemiségből, amelyről egyébként csak más médiumok révén tájékozódhatunk.
Ezeket az emberséges méretű olajképeimet minden esetben kutakodás, böngészés és rajzolás előzi meg, azaz a festészet hagyományos útját képviselve : vázlatokat készítek, papírra ceruzával, tollal, pasztellel , vázlatfüzetekbe vagy külön álló papírdarabokra az általam kiválasztott személyről, tárgyairól és műveiről, mielőtt a vásznon megjelenne az addigra már- már szinte teljesen letisztult kép. Jelen kiállításomon ezeket szeretném az érdeklődők szeme elé tárni, a bennük rejlő esetlenséggel, keresgéléssel avagy biztató bátorítással együtt.” (G.Horváth Boglárka)
Megnyitja Karafiáth Orsolya, Wéber Kristóf, 2019. május 30-án, 18 órától
A kiállítás megtekinthető június 27-ig
