A Miskolci Galéria tehetséggondozó programjának keretében felvállalta a Miskolcról elszármazott, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanuló növendékek támogatását. A 11 hallgató (innen az akkori cím: eMtizenegy) 2002. december 5. és 2003. január 18. között mutatkozott be a Miskolci Galéria emeleti kiállítótermében. A kiállítás egy olyan sorozat első állomása volt, mely évente ad lehetőséget a miskolci, Miskolc környéki egyetemistáknak a bemutatkozásra.
Az idei tárlatot – ahogy 2001-ben is – egy kéthetes művésztelep előzi meg, melynek egyik célja a csoportos kiállítás anyagának elkészítése, valamint egymás megismerése, hiszen a hallgatókon keresztül az egyetemnek a Képgrafika, a Festő, a Szobrászati és az Intermédia Tanszék is képviselteti magát a most kiállító tíz diákon keresztül.