Írások a művészről:
„Csaknem valamennyi képének valami különös, elég furcsa karaktere van. Mintha normál beállítottságú képnézegetésünk közben egy másik adást fognánk, mintha kéretlenül folyamatosan spam-eket kapnánk. Fotói humorosak, de túl vannak a groteszken, nem is ironikusak, inkább normál észlelési tapasztalatainkat megkerülő patafizikus ébren álmodásnak mondhatnánk őket. Ennél persze sokkalta a valóságban gyökerezők fényképei, amelynek révén sikerül érdekes összefüggésekre, formai analógiákra, gondolati pendantokra felhívnia a néző figyelmét. Annál zavarba ejtőbb a tény, hogy sokszor valós szociális, kulturális, vagy életmódbeli érdekességek, anomáliák vizsgálata és rögzítése képei születésének alapja.” – Készman József
„Erdei Krisztina úgy tűnik, képek által értelmezi az életét. Egy kvázi vizuális naplót készít azáltal, hogy kihasználja a digitális technika emberi léptékkel nézve „korlátlan” potenciálját, azaz mindig magánál tartva gépét a képkészítés lehetőségét maximálisra növeli. Így megteremti annak a lehetőségét, hogy bármilyen véletlenszerű impulzust megörökítsen és visszanézhessen egyszerre az adott helyen és időben, ami kitágítja a kísérletezés esélyét és nagyobb teret ad a közvetlen reflexióknak élete történéseiben.
Képei formavilága a privát fotó esztétikáját idézi: a kompozicionális szabályokra látszólag nem figyelve, „össze-vissza” kattintgatva egyes elemek zavaróan ki-belógnak a képbe, vagy bosszantóan életlenek. A nem éppen a legjobb pillanatban elkapottnak tűnő emberi arcok öntudatlan fintorban rögzülnek. Mivel a privát képek zöme technikailag képzetlen készítőhöz kötődik, ezek a felvételek esetében megengedhetők az olyan „szarvashibák”, mint a nem az adott fénynek megfelelő expozíciós idő, vagyis a képek erős túl -vagy alulexponálása. Az adott képsorozat egyenetlen tónusai szintén a pillanatok esetlegességét, ebből eredően viszont őszinte közvetlenségét erősítik.” – Böröczfy Virág
„Erdei elegánsan szakít azokkal a pálya- és karrierépítő húzásokkal is, amelyekkel az önmaguk identitását jól pozícionáló és menedzselő hazai kortárs művészek oly gyakran operálnak manapság, és amitől persze még inkább tökegyformák lesznek. Ha viszont könyvének lapozgatása közben a képi narratívára is figyelünk, a képek mögül „valaki” mégis jól artikuláltan szól hozzánk. De „ki beszél és miről?” – idézhetném a könyv fülszövegében citált Fotómátrix idevágó bekezdését. Erdei képi narrátora azonban többnyire nem mesél, csak néhány szót és egy kérdőjelet ismételget az első laptól az utolsóig: „Nézd, látod ezt?” És az az igazán ijesztő, hogy a képek erőteljes érzelmi és gyakran metaforikus töltése ellenére e kérdésben nincs semmi indulat!” – Jokesz Antal
„Valóban több évig dolgoztam egy tömeges fotókidolgozással foglalkozó laborban, és az itt látott képeknek a közvetlensége nem hagyott teljesen hidegen. Sokszor azonban bonyolult feladat, hogy úgy fotózzam meg a képet, hogy minden részlet úgy legyen látható, ahogy én szeretném. Ebben segít a digitális technika, amely a gyors visszajelzés miatt esélyt ad a kísérletezésre. Ha egy helyzetben fantáziát látok, akkor addig fotózom, amíg elégedett nem vagyok az eredménnyel. Előfordul, hogy utólag valami nagyon hiányzik a kész képből, ami a helyzethez tartozott, de nem úgy vagy nincs rajta, akkor megpróbálom újra összehozni a részleteket. De a képek nagy része a véletlen és a rutin együttes műve. Én fotós vagyok – abban az értelemben, hogy először empirikus tapasztalatokat, információkat gyűjtök, fotózok, és ebből választom ki azokat a képeket, amik a legmegfelelőbben írnak le olyan összefüggéseket, amelyeket meg szeretnék megmutatni. Az eredmény sokak szerint humoros és esztétikus, de remélem a csomagolás mögött van még valami, ami nem kifejezetten szomorkás, inkább komoly dolog.” – Erdei Krisztina
