Katarina Sevic és Nemes Csaba legújabb müvei a nemzeti lét átélésének és megjelenítésének különbözö formáit és aspektusait idézik fel. S bár munkáikban elemzö jelleggel és kritikai szemlélettel közelednek a nacionalizmus és a nemzeti reprezentáció személyes szinten megélt, kollektív vagy állami formáihoz, témáik által a társadalom terén belül kialakult érzelmi tereket tesznek láthatóvá.Nemes Csaba Kurultáj c. festmény-sorozata a nemzeti érzelmeket közösségi szinten és kreatív formában, mindennepi tevékenységük részeként megélni kívánók fesztiválszerü találkozóját, s annak elképzelt ösi formájú épületekként megjelenö helyszíneit idézi fel fotók alapján készült, a megfestés módja által mégis távolságtartást kialakító eszközökkel. Munkái valós teret ábrázolnak, mégis olyan vízió részeként jelennek meg, amelynek hátterét Rogers Brubaker így írja le: „A nacionalizmus egyfajta orvosló jellegű politikai cselekvésnek tekinthető. Rámutat egy ´kóros´-nak vélt állapotra, és azt ígéri, hogy orvosolni fogja azt. Az a diskurzus, mely keretbe foglalja és részben alkotja is a nacionalista politikai cselekvést – illetve szubdiszkurzív szinten az érzelmeket, amelyekre a nacionalista politikai alapállások hatni próbálnak – mindig ugyanazt a panaszt variálja: ez nem más, mint hogy a politikai intézmények, gyakorlatok, politikák nem megfelelően fejezik ki, valósítják meg vélelmezett nemzet identitását és érdekeit.“Katarina Sevic müvei viszont a nemzeti reprezentáció illetve indentitás kliséinek más formáit érintik. Meglévő dokumentumok és emlékezet-foszlányok alapján tesz kísérletet lehetséges új szcenáriók létrehozására. Story-boardjaiban olyan gondolatok és jelképek jelennek meg igy együtt, amelyek a generációról-generációra, vagy akár nemzetröl-nemzetre ismétlödö szerepeket kérdöjelezik meg.
Ám Nemes Csaba és Katarina Sevic mü-együtteseit Svetlaya Boym fogalom-rendszerén keresztül is értelmezhetjük, aki restauratív és reflexív nosztalgiát megkülönböztetve a két megközelítésmódot az egyénnek a saját magáról megfigyeltekhez, a múlthoz, a képzeletében kialakított társadalom-képhez, s az otthonához való viszonyára jellemzőnek tartja. A nosztalgia két említett formáját igy határozza meg: A restauratív nosztalgia attitüdje jellemzi a világon mindenütt a nemzeti és a nacionalista megújulásokat (mozgalmakat), amelyek visszatérnek a nemzeti szimbólumokhoz és mitoszokhoz, mégpedig a múlt emlékműveinek totális rekonstrukciójával és a haza emblémáinak és rituáléinak rekonstruálásával. A reflexív nosztalgia viszont nem mitikus tér újjáépítését imitálja, hanem az emlékezet befejezetlen folyamatában vágyat és veszteséget kiemelve fogalmazza meg a szakadékokkal telinek látott múlt, jelen és jövő közötti kapcsolatot. Nem az abszolút igazság visszaszerzésére fókuszál tehát, hanem a történelemről és az idő múlásáról való elmélkedésre. Míg a restauratív nosztalgia a nemzeti múltat és a jövőt megidézve a kollektív képi szimbólumok és a szájhagyomány irányába gravitál, a reflektív nosztalgia az egyéni és a kulturális emlékezet által inkább az individuális narratíva felé. Referenciális kereteit tekintve tehát a kettő részben fedi egymást, de narratíváik és identitás-elképzelésük nem esik egybe. A restauratív nosztalgia halálosan komolyan veszi magát, míg a reflektív nosztalgia lehet ironikus és humoros, s azt is láthatóvá teszi, hogy vágyakozás és kritikus gondolkodás nem ellentétei egymásnak és az érzelmileg meghatározott emlékek nem mentenek fel a részvét, a megítélés vagy a kritikai reflektálás kötelezettsége alól.
Érzelmi tér – Katarina Sevic, Nemes Csaba kiállítása
A kiállítás szerdán 19 órakor nyílik. Kurátor: Pilinger Erzsébet.