A kiállítás csütörtökön 17 órakor nyílik. Köszöntőt mond Probstner János, a Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója.
A három és fél évtizedes Pázmándi- munkásság számos emblematikussá vált, és számos kivételes, napjainkig egyedülálló művet teremtett: a Felezővonal nyitott járgányában ülő, álomszerűen (vagy a megszokottságok öntudatlanságával) autózó alakjai, a Gázálarcos próbabábu, az Agip és a Mindennapi kenyerünk riasztó látomása, a Grand Hotel Hungária hatalmas papírrepülővel gazdagított fala, a Hold utcai bankbelső felszabadult elem-kavalkádja, a Ferde hasáb bontott háromszöggel-plasztika geometria-költészete, s az Ürömi úti ház motívumzuhataga egy majdan megírandó, az értékeket végre valóban objektív szemlélettel és pontosan mérlegelő és áttekintő művészettörténet megkerülhetetlen tényezői lesznek. Kulcsot adva megszületésük korántsem konfliktusmentes korához, s egyúttal megrajzolván egy sziporkázóan szellemes, bravúrosan építkező, mestersége minden titkát ismerő és kiaknázó, leleményes művész élesen metszett portréját.
Wehner Tibor
Pázmándi munkáit nem magyarázni kell, hanem látni, és szellemileg elkalandozni bennük. Nekem ez munkáiban a varázslatos. De lehet az is, hogy ősei felejtettek el valamit elmondani és most ő kíván helyettük mindent bepótolni, az állandó munkálkodással, a talányos kerámiaszobrokkal.
Számomra ő találta meg azt a gyönyörű középkori ikont, reneszánsz keretben és adta birtokomba kegyesen kérlelésemre, melynél szebb nekem már soha nem kell. Nekem ez hitem és mindenkorok Madonnája.
Neki mindig más kell, újabb, régibb, jobb, szebb, nagyobb, értékesebb és nehezen elérhetőbb, ha csak vélhetően, vagy csak, ha mondottan is. Talán természetének ez az örök rejtélyes elégedetlensége sarkallja arra is, hogy mindig az alkotás kényszerű lázában éljen. S még akkor is a valóságra mintázzon újból és újból, az emberiség kulturális öröksége sokszínűségének tárházából műveket, az ő egyéni módján és formájában, ha nem is kérik rá, vagy ha jogszerű helyén műveit méltatlanokkal helyettesítik.
Tehetsége mással össze nem téveszthető, értékes, időtálló nyomot hagy maga után – terra P. sigillatát. A Pázmándi által megpecsételt földet.
Számomra ő találta meg azt a gyönyörű középkori ikont, reneszánsz keretben és adta birtokomba kegyesen kérlelésemre, melynél szebb nekem már soha nem kell. Nekem ez hitem és mindenkorok Madonnája.
Neki mindig más kell, újabb, régibb, jobb, szebb, nagyobb, értékesebb és nehezen elérhetőbb, ha csak vélhetően, vagy csak, ha mondottan is. Talán természetének ez az örök rejtélyes elégedetlensége sarkallja arra is, hogy mindig az alkotás kényszerű lázában éljen. S még akkor is a valóságra mintázzon újból és újból, az emberiség kulturális öröksége sokszínűségének tárházából műveket, az ő egyéni módján és formájában, ha nem is kérik rá, vagy ha jogszerű helyén műveit méltatlanokkal helyettesítik.
Tehetsége mással össze nem téveszthető, értékes, időtálló nyomot hagy maga után – terra P. sigillatát. A Pázmándi által megpecsételt földet.
Probstner János
