Nagámi a mai magyar szobrászat középnemzedékének egyik meghatározó alakja. Meghatározó amiatt, mivel markánsan, ugyanakkor tágabb lefedettséggel képviseli azt az irányzatot, amelyet összefoglaló néven jobbára posztkubista szobrászatként szoktunk emlegetni. A tágabb lefedettség éppen azt hivatott jelezni, hogy korántsem pusztán a minimalizmus szerepel alkotói programjában, de akár a strukturalizmus, az új geometria törekvéseinek egybefoglalása is. Sőt, olyan elegáns és finom líraisággal teljesíti ki ezeket a lehetőségeket, ami már jócskán túlmutat az adaptáción, és úgyszólván pályára állásától jellegzetesen egyéni hanggal vétette
észre a magyar művészeti életben. Az, hogy indulása a Csiky-iskolaként emlegetett laza csoportosuláshoz kötötte, mindenekelőtt az anyagismeret fontosságát, a belőle fakadó alkotói gazdagságot hangsúlyozta számára, jóllehet, a mesterség technikai feltételei már akkor kezében voltak. Ekként vált lehetségessé, hogy egyéniségét sértetlenül megőrizhette, sajátos stílusával különleges pályát futhatott be, amelyen a korszerűség mindig a szakmai igényességen, az önálló plasztikai gondolaton alapul, nem pedig a trendek, divatok üres
formai szajkózásán. A következetes életműépítés, az egymástól karakterükben távol álló anyagok rafinált, szakmailag kifogástalan precizitással kivitelezett kompozíciója, a léptékek magabiztos kezelése, a formálás mindig meglepetést okozó újszerűsége, az üzenet szinte filozofikus többértelműsége mind-mind tanúságtétel alkotói tudatossága, művészi következetessége mellett. Megjegyzendő, hogy plasztikáival úgyszólván egyenrangúan autentikus (tehát nem a szokványos szobrász-) grafikákat is készít; azok formai-szellemi
gazdagsága méltó módon illeszkedik súlyosabb anyagainak megkomponálásához. Nagámi életműve, mert hogy arról beszélünk, nemcsak egy magabiztos alkotó állandó jelenléte mind egyéni, mind csoportos honi bemutatókon, de nemzetközi kontextusban csakúgy kvalifikált teljesítménynek minősül.
Fábián László
író
