Az Európai Filmes Átjáró – European Film Gateway /EFG/ – 2008 szeptemberében elindított európai uniós projekt, melyben 14 ország 20 filmarchívuma, filmmúzeuma, filmes intézménye vállalt szerepet. Célja, hogy az európai filmörökség minél nagyobb része hozzáférhetővé váljon a nagyközönség számára. Az első három év munkájának eredménye 790.000 digitalizált filmes dokumentum, melyek között filmek, fotók, plakátok, írásos és hangos anyagok egyaránt szerepelnek. A Magyar Nemzeti Filmarchívum 1000, a némafilm és a hangosfilm első korából származó fotó és 1200, a kezdetek és a 90-es évek között készült filmplakát hozzáférhetővé tételét vállalta. A kiállítás kihelyezett multimédiás terminálján a most induló EFG portál tartalmába tekinthetnek be az érdeklődők, valamint a Balázs Béla Stúdió csaknem 200 órányi filmtartalma is hozzáférhetővé válik.
A kiállításhoz vetítéssorozat is kapcsolódik, melyen kizárólag kuriózumokat lehet majd látni, többek között Korda Sándor: Aranyember (1918), Janovics Jenő: Utolsó éjszaka (1917) és Deésy Alfréd: Aphrodité (1918) című alkotását.
Vetítések: augusztus 4-én és 18-án, valamint szeptember 1-én, 8-án, 15-én és 22-én 18 órakor.